AUDI A8
|
A8Évjárat: |
|
A8Évjárat: |
|
A8Évjárat: |
AUDI A8 története
Az Audi zászlóshajója 1994-től fut A8 néven, felváltva az előd V8 típust. A VW-csoporton belül az Audira hárul a jelmondatból következtethető haladás technikájának prezentálása, és ennek fontos eszköze volt anno az A8. A quattro-hajtás és a Tiptronic automataváltó mellett a modell igazi érdekessége az alumínium vázszerkezet (ASF), amely jelentősen hozzájárult az autó saját tömegének a csökkentéséhez. Az első generációs A8 a konszern D jelű padlólemezére épült (D2), kezdetben 4,2 literes, 300 lóerős V8-as benzinmotorral mozgatva, és létezett hosszú tengelytávú kivitel is (+127 mm), az A8L. Szinte minden évre jutott érdekesség, V6-os motorral megjelent a fronthajtás, 3,7 literes hengerűrtartalommal egy kisebb V8-as, és idővel izmos dízelből sem volt hiány, mert piacra került a 2.5 V6 és 3.3 V6 TDI. A sportos S8 quattro a 4,2 literes V8-as erősebb, 340 lovas kiadásával szerzett híveket. Ráncfelvarrásra 2000-ben került sor, és 2001-ben debütált a kínálat non plus ultrája, a 450 lóerős W12-essel szerelt A8 6.0L. A követező generációs A8, illetve A8L 2002-2009 között képviselte az Audit a prémium szegmens csúcsán, változatlan filozófiával. Ezen idő alatt jelent meg a 4.0 V8 TDI, benzines fronton a 3.0 és 3.2 V6 FSI, illetve az Audinál univerzális dízelnek számító 3.0 V6 TDI. Formai vonatkozásban a márkajegynek tekinthető „single frame” hűtőmaszk az A8-ast is megfertőzte, ettől függetlenül az A8 decens sportossággal ápolta az előd hagyományait. A jelenlegi harmadik sorozat meglehetősen friss a piacon, tavaly év végén mutatták be az Audi 100. születésnapja tiszteletére, és egyelőre háromféle motorral választható: 4.2 V8 FSI, valamint 3.0 V6 TDI és 4.2 V8 TDI – utóbbi 326 lóerővel és 650 Nm forgatónyomatékkal rendelkezik. Mint mindig, az új A8 ismét úttörő szerepet vállal, így először ebben található Google Earth alapokat használó 3D navigációs rendszer, teljes LED világítás, és elkészült a 8 fokozatú automataváltó, illetve továbbra is megmaradt az alumínium váz.
Kapcsolódó tartalom
- Szuperkönnyű elektromos triálbringa az Auditól
- Akár 20 százalékos spórolást jelenthet a tartós bérlet
- Mit tegyünk, ha jön a vihar?
- Igazi buliautó az Audi Q3 red track Woerthersee
- Újabb SUV a láthatáron: Audi Q2
- Még feljebb pöröghet a használt autók importja
- Audi kontra Ducati: melyik a gyorsabb?
- Idén is Georallye futamok Pécsett
- Pekingben mutatkozik be az Audi A6 L e-tron
- Audi Q5 facelift
Friss cikkek
Tuningtalálkozón debütálnak az új SEAT versenygépek
3 órája – Autósvilág hírei
Az Ibiza és a Leon becsövezett, kikeményített versenyváltozatait mutatja be a SEAT a Volkswagen Wörthi-tónál rendezett tuningfesztiválján.
Hosszú tengelytávú Volvo S60-at kap Kína
7 órája – Autósvilág hírei
Kínában jelenleg a kereslet diktálja a kínálatot: a Volvo is beáll a nyújtott tengelytávú limuzint kínáló európai gyártók sorába, az S60-as utasterét duzzasztják.
Finom frissítésen esett át a Renault Espace
10 órája – Autósvilág hírei
Egyelőre csak az orr-részt mutatták meg a kozmetikainak tűnő frissítésből, az összes részletről július elején rántják le a leplet.
-
Ilyen lesz az új csúcs Porsche
13 órája – Autósvilág hírei -
2013-ban jön a Chevrolet Trax
24 órája – Autósvilág hírei -
Skoda Citigo Rally
Tegnap – Autósvilág hírei -
Jelentősen csökkenhet a balesetek száma
Tegnap – Autósvilág hírei -
Rohamosan nőhet a villanyautók iránti kereslet
Tegnap – Autósvilág hírei -
Autógyártók a sportban – szponzorként
2 napja – Sztori -
Estelle hercegnő Volvóval megy keresztelőjére
2 napja – Autósvilág hírei
Még több esemény
Használtautó.hu
|
Ár: 4.990.000 Ft Évjárat: 2006 / 10 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.299.000 Ft Évjárat: 2005 / 9 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 1.199.000 Ft Évjárat: 1996 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 7.450.000 Ft Évjárat: 2007 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 760.000 Ft Évjárat: 1996 / 12 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin/Gáz |
Eladó alkatrészek
|
Ár: Érdeklődjön VW, Audi, Seat, Skoda katalizátorok, jeladók, szelepek! Érdeklődön! VW Audi Bontó... |
|
Ár: 60000 Ft AUDI MMI 3G SZÍNES KIJELZŐ.AUDI A6 AF FACELIFT ÉS Q7 MODELLEKBE ELADÓ. |
|
Ár: 5500 Ft Eladó a képen látható 4db jó állapotú Volkswagen, audi, skoda lemezfelni! Postázás... |


















