Milliárdokat költöttek az új Bond film autós jeleneteire

10 milliárd forint értékű autóflottával forgatták az új James Bond filmet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rövidesen mozivászonra kerül az új, Spectre című James Bond film. Az a film, amelynek elkészítéséhez 10 milliárd forintnyi autóparkot használtak fel.


Talán nem lepődünk meg azon, hogy a hamarosan bemutatkozó Spectre című James Bond film minden eddiginél nagyobb költségvetésből készült el. Összesen 270 millió eurót, azaz kb. 85 milliárd forintot költöttek el. Ehhez képest mazsola az a 32 millió eurós összeg (kb. 10 milliárd forint), amely csak az autóparkkal kapcsolatban merült fel. James Bond egyedi gyártású Aston Martint kapott és a gonosz oldal szereplője is egyedi tervezésű Jaguarral csapat majd.
Hirdetés

A két szupersportkocsin kívül sok Land Rovert is felhasználtak, igaz, csak forgatási kellékként. A látványért a csúcsverdák fognak felelni, melyek közül többet akciófilmbe illő szokás szerint le is zúztak. Érdekesség, hogy a Jaguarok közül csak egy rendelkezik normális belsővel, a többi csak kormányt, pedálokat és váltókart kapott. A filmet november 5-től láthatjuk a hazai mozikban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?