Új belépő dízelt kap az Opel Mokka

110 lóerős 1.6 CDTI-vel is rendelhető az Opel Mokka

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén év elején már kipróbáltuk az Opel frissített 1.6 CDTI-jét az Opel Mokkában, most ugyanezen blokk 25 lóerővel gyengébb változatát kapja meg az autó.


Azok után, hogy idén év elején új 1.6-os CDTI mutatkozott be a Mokkában, melyet természetesen mi is kipróbáltunk, a német gyártó most újabb frissítést mutatott be. A Szentgotthárdon készülő gázolajos teljesítményéből visszavettek 25 lóerőt, mostantól 110 lovas kivitelben is elérhető a németek kicsi SUV-ja. A 300 Nm-es forgatónyomatékkal rendelkező blokk 12,5 alatt gyorsítja a Mokkát 100 km/órára, vegyes fogyasztása 4,1-4,3 l/100 km-re adódik.
Hirdetés

Az új motor mellett megjelenik az autóban az OnStar, amely az ütközés utáni automatikus segélyhívótól a WiFi hotspotig számos hasznos kiegészítőt tartalmaz. Emellett két új színben, Abalone fehérben és True kékben is rendelhető mostantól a Mokka. A belépőszintű dízel Európában 24 185 eurós alapárról (kb. 7,49 millió forint) indul, hazai ára jelenleg még nem ismert.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?