December 24-től nem kell fizetni a parkolásért Budapesten

12 napon keresztül ingyenes a parkolás a fővárosban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén extrán hosszú a karácsonyi időszak, hiszen december 24. és január 2. sem munkanap. Ráadásul karácsony és szilveszter között is ingyenes a parkolás.

December 23-án estétől egészen január 5-én reggelig nem kell fizetni a közterületi parkolásért, legalábbis Budapesten. Így összesen 12 napon keresztül lesz ingyenes a parkolás a fővárosban. A nagyvonalú, az elmúlt években megszokott gesztusért három napi (december 29-31.) parkolódíjtól tekint el a főváros, sanszosan azért, mert talán nem is szedne be több pénzt, mint amennyibe közterületi dolgozóinak munkadíja kerülne. Így ők kényszerszabadságon lehetnek, az autósok pedig örülhetnek.
Hirdetés

Rokonlátogatáskor, kiránduláskor természetesen nem árt informálódni, hogy az adott településen fizetős-e a parkolás az ünnepek alatt. Pécsett például a fővárosi rendhez hasonlóan szintén ingyenes lesz a parkírozás, míg Szegeden a karácsony és szilveszter közötti munkanapokon is perkálni kell, miként Keszthely, Nyíregyháza, Sopron, Szekszárd és Veszprém utcáin is. Győrött már az adventi időszak kezdete óta csökkentett díjköteles parkolási idő várja a belvárosba érkezőket. 2014. november 28-tól 2015. január 4-ig a felszíni fizetőparkoló helyeken hétköznapokon csak 8 és 16 óra között, de kell parkolójegyet váltani, különben mehet a jól ismert csomaggal a bírság.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Nem keverem össze. Az esetem a témához illik. A véleményem továbbra is az, hogy szart se kapok a pénzemért. Tetszik nem tetszik ez van. A gané módon kitáblázás meg csak plusz. 🙂

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Nyugdíjas vidéki ismerősöm szombaton büntették meg, mert nem volt tudomása arról, hogy az a szombat éppen munkanap, a sok ünnepek körüli csere-bere miatt. Ennyit a toleranciáról.

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Minden rossz indulat nélkül, pusztán segítség, amit úgysem fogsz Te sem megérteni:
    Jó lenne már észrevenni, hogy ez mind és mind és minden nem véletlenül van így. Bármennyire is szar, időigényes, kényelmetlen, de csak úgy szabad bárhova odamenni, hogy előtte tájékozódsz. Magadtól, magadnak. Vagy lehet továbbra is bízni, hinni bennük, aztán sápitozni és fizetni, fizetni és megintcsak fizetni! Veszett kár, hogy mindenki az utóbbit választja, dehát így van ez jól!

  • 2017.10.28. at 23:12
    Permalink

    Hát én vidékiként nem sokat járok a fővárosba. Kellemetlen mikulás csomagot viszont most kaptam először életemben december 19.-én Budapest, Gébics utca 4/a szám előtt. Igazából megmondom nem tetszett. Bárhol bármikor jártam eddig 18 éves autóvezetésem során, mindig megvettem a parkolójegyet. Ha 5 percről volt szó akkor is. Így tisztességes, bár soha semmilyen ellenszolgáltatást nem kaptam a pénzemért, hiszen a parkolóhelyekre vadászni kellett. Még ha egy kedves úriember megmutatta volna, hogy erre tessék itt a fizetős szabad hely akkor jobban értékelné a magamfajta a kiadott pénzt. Na mindegy, a csekket befizettem. Az ok viszont amiért nem tetszik a dolog, az mégpedig az, hogy egy számomra forgalmas útról kanyarodtam balra (Jagelló útról a sirály utcába) és itt volt elhelyezve a parkoló övezet tábla, ami nem mondhatnám, hogy észrevehető, hiszen észre sem vettem. A gébics utcába érve kiszúrtam a bal oldalon a keresett 4/a-t és gyorsan meg is fordultam az utca elején, nyugodtan leparkoltam a ház előtt. Parkolóóra sehol, fizetős parkolásra utaló tábla sehol, teljes nyugalommal intéztem a dolgom majd 2 órán át, aztán csak lestem, hogy egy kis piros zacsi várt. Lesétáltam az utca egyik végére, tábla sehol. Felsétáltam az utca tetejére, na ott már láttam parkolóórát. De még mindig nem értettem hol a tábla. Bosszankodtam, elindultam haza. A google utca fényképei alapján találtam rá a táblára a Jagelló és Sirály utca kereszteződésében, mert arra mentem hazafelé is és még akkor sem láttam, pedig akkor már direkt kerestem a szememmel a táblát. Befizettem a csekket, Boldog Karácsonyt nekik és mindenkinek! De mindent egybe véve nem tartom normálisnak a bírságolást olyan helyen ahol nem jól láthatóan van kitáblázva a fizetős parkolás.

Vélemény, hozzászólás?