Veterán Opelek fogják Budapestet lassítani

1328 évnyi Opel vonul végig pénteken a fővárosunkon, szombaton Opel Családi nap a Hungaroringen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén 25 éves az Opel Magyarország. Óriási ünneplés lesz szombaton a Hungaroringen, a bemelegítés pedig már péntek délben megkezdődik.


Idén 25 esztendeje, negyed évszázada, hogy megalakult az Opel Magyarország. Az első alkalmazottak akkor persze már javában dolgoztak a projekten - kezdetben fizetésüket még Ausztriából kapva. 25 évvel ezelőtt azonban már épült a szentgotthárdi gyár, ahonnan 1992. március 13-án gördült le az első "igaz barátunk". Az azóta a Közlekedési Múzeumban őrzött példány is kilátogat holnap a Várkert Bazárhoz, ahol az Opel történelmi modelljei sorakoznak majd, s ahonnan indulnak majd a Lánchídon és az Andrássy úton keresztül a Hősök terére. Szombaton természetesen ismét látható lesz a teljes veterán-felhozatal az Opel Családi Nap helyszínén, a Hungaroringre.
Ritkaság, hogy Közlekedési Múzeum nem csupán kölcsönadta az első magyar Astrát, hanem azt is engedélyezte, hogy saját lábán tegye meg a felvonulást. Így aztán nem is a korelnök 105 éves (100. születésnapján, 2011-ben az Opel németországi központi gyárába, egyben saját gyártóhelyére, Rüsselsheimbe "hazagurult") Torpedo, hanem az első hazai Astra halad majd.
Hirdetés
A Torpedót összesen 25 veterán Opel fogja követni rendőri felvezetéssel a Hősök teréig. Az autók összesített életkora 1328 év a látvány pedig remélhetőleg kárpótolja azokat a budapestieket is, akik péntek dél körül egy kicsit lassabban közlekedhetnek majd a belvárosban.
Szombaton pedig teljes családi nap, a Legendák Ünnepe a Hungaroringen, ingyenes belépéssel (csupán regisztrálni kell a legendak.com oldalon), az első magyar Astra mellett még temérdek másik Opellel, az Év Autója díjas legújabb Astrákkal vagy a Genfi Autószalon után először itt látható GT Concept tanulmányautóval, este pedig már-már hagyományosan Tankcsapda (és még két másik) koncerttel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?