18 másodperc kellett az Impreza összetöréséhez 
Videón a világ legbénább Impreza-tulajdonosának koccanása
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Bár versenyzőnek van öltözve, úgy viselkedik, mint egy iskoláslány, amikor először felkérik lassúzni a sulibuliban.
Van egy történet sajtóberkekből, természetesen név nélkül közöljük, egyrészt mert senkit sem akarunk kellemetlen helyzetbe hozni, másrészt pedig nem voltunk szemtanúi az eseményeknek, ezért nevezzük inkább városi legendának. Állítólag a Renault Clio V6 hazai, a Hungaroringen rendezett sajtóbemutatóján történt, hogy egy kolléga beszíjazta magát az ülésbe, megkapta a zöld jelzést, majd az ezután következőket szó szerint idézzük a mesélőtől:
Egyes padló, kettes padló, fal.
A V6-os Clio csodálatos képességei ellenére állítólag igen gonosz kis dög volt, úgyhogy könnyedén el tudjuk képzelni, hogy tényleg így történt.
Valami ilyesmi esett meg a videón látható Imprezás japánokkal is, akik beültek, megkapták a rajtjelet, majd lefulladtak.
Kis röhögcsélés után újraindítottak, nekiindultak a pályára, ahol a bóják elhagyása utáni első nagyobb gázadást követően a betonfalban kötöttek ki. Nem törtek össze túlzottan, az autó sem, de azért elég röhejes látvány a tizennyolc pályán töltött másodperc.
Az autót természetesen rendberakták, kértek pár vezetéstechnikai tanácsot, és pár hónappal később már vígan, törés nélkül is végig tudtak csapatni az elsőre meglepőnek bizonyuló aszfaltcsíkon.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
SUBARU tesztek
Subaru XV 1.6 Active teszt 
A Subaru XV nem más, mint egy emelt hasmagasságú Impreza. A kompakt szabadidő-autó 1,6 literes benzinmotorral, okos stop-start rendszerrel és összkerékhajtással nem csak a márkafanatikusoknak opció.
Subaru Outback 2.0 D Comfort teszt
Mindazt tudja, amit egy Subarutól elvárunk: boxermotoros, összkerékhajtású és ráadásul dízel is. Tényleg álomautó az Outback?
Subaru Legacy Kombi 2.0D teszt
Elméletben az új Legacy is kilóg a sorból: boxer dízel állandó összkerékhajtással – és a gyakorlatban? Teszten a Subaru Legacy 2.0D Kombi Active.
Még több SUBARU tesztCímlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
4 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
5 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Felfrissül a Subaru Legacy és Outback
- Subaru XV 1.6 Active teszt
- Megkezdődött a Subaru BRZ / Toyota GT 86 sorozatgyártása
- Suzuki Swift Range Extender
- Nyersen a legfinomabb a Toyota
- Forestereket és Imprezákat hív szervizbe a Subaru
- Hova menjünk egy napra csúszkálni?
- 600 lóerős versenyautó Scion FR-S alapon
- Itthon, forintért a Subaru Trezia
- A BRZ motorjának turbós verzióját kapja az új Subaru WRX
Használtautó.hu
|
Ár: 1.950.000 Ft Évjárat: 2001 / 4 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 7.900.000 Ft Évjárat: 2008 / 2 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 2.390.000 Ft Évjárat: 2003 / 2 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |

















