Turbómotorral érkezik a frissített Hyundai i30

1.6-os turbómotorral jön a Hyundai i30 modellfrissítése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Azok után, hogy számos kémfotó jelent már meg korábban a faceliftes Hyundai i30-ról, most hivatalosan is lerántották a leplet a frissített modellről.


Ráncfelvarrást kapott a Hyundai i30. A legnagyobb újdonság, hogy a modellfrissítést követően elérhető lesz egy új motor. Az 1,6 literes turbós benzines 186 lóerős és 265 Nm nyomatékkal bír. További pozitívum, hogy mindez a három és ötajtós változatban is elérhető lesz. Az új erőforrás kizárólag 6 sebességes, manuális váltóval társulhat. Az i30 Turbo ezzel 8 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, a végsebessége pedig 219 km/h.

Nem csak sportos motort kapott az i30. Újrahangolták a futóművet és a kormányzást, a 18 colos felnik pedig még vagányabb megjelenést adnak a turbómotorral sportos képet festeni hivatott kompaktnak. Elöl hűtött, 300 mm-es tárcsafékek, hátul pedig 284 mm-es tömör tárcsák lassítják a turbós i30-at. A külső is agresszívabb megjelenést kapott. Módosították az első és a hátsó lökhárítókat, a küszöböket, a bi-xenon fényszórót pedig LED-es nappali menetfény egészíti ki. Az autó hátulján dupla kipufogó árulkodik arról, hogy nem egy átlagos i30-cal van dolgunk. Belül sportülés, fekete tetőkárpit és sportos műszerfalegység várja a vezetőt.
Hirdetés

A többi (az alap) i30-on is végrehajtottak némi változtatásokat a modellfrissítés során. Megújult, hatszögletű lett a hűtőmaszk, új felnik és színek jelentek meg a kínálatban. A motorpalettán két-két dízel és benzines erőforrás szerepel. Előbbi 110 és 136 lóerős, mindkettő 280 Nm forgatónyomatékú. Automataváltó esetén a nyomaték 300 Nm-re módosul az öngyújtósoknál. A benzinesek 1,4 literes, 100 lóerős és 1,6 literes 120 lóerős verziókban érhetők el. A frissített i30-ok, beleértve a turbós változatot is, 2015 első hónapjaiban érkeznek a kereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?