Több villanyautót is várhatunk Focus alapokon a Fordtól

1,6 milliárd dollárból épít villanyautógyárat a Ford Mexikóban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Rákapcsol a villanyautó-témára a Ford, három év múlva komplett villanyautó-modellcsaládot várhatunk tőlük.


A Ford már 2013-ban levédette a Model E nevet, amivel az első sorozatgyártású autó, azaz a Ford T Model előtt is tiszteleg, ezzel a Teslától is elvette a lehetőséget, hogy az azóta Model 3 néven megjelent kisebb modelljét Model E névvel hozhassa ki. Eddig úgy hírlett, hogy a Model E csak egyetlen villanyautó lesz a Ford kínálatában, de az Automotive News információi szerint ez egy teljes modellcsaládot fog jelölni, melyek kivétel nélkül az elkövetkezendő években Mexikóban felépítendő, 1,6 milliárd dolláros beruházással megvalósuló üzemben fognak készülni.
Hirdetés

Model E jelöléssel hagyományos, Focus-szerű kompakt modellt és crossovert is várhatunk, lesz hibrid, konnektoros hibrid és legalább 300 kilométeres hatótávú tisztán elektromos változat is. Utóbbi természetesen a ma kapható Focus Electric modellt fogja váltani, hiszen méretben, de még padlólemezével is Focus lesz. A Ford villanyautója nem csak a Tesla Model 3, hanem a Chevrolet Bolt/Opel Ampera-e és az addig megjelenő következő generációs Nissan Leaf áránál is alacsonyabbat ígér. Mivel a Model E sorozatok vélhetően a (felénk ugyan nem kapható) Fusion plug-in hybrid és C-MAX Energi modelleket is váltani a fogják, a Ford nem alaptalanul számol évi 50 ezer Model E eladásával.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?