Frankfurt 2011: hibrid Szentpétervárról, Yo-Auto

2013-ban kerül piacra az orosz hibrid, a Yo-Auto ё-Crossover

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az új orosz márka standján egy érdekesen nyíló tanulmány a főszereplő, de van két év múlva érkező hibridjük is.

Már nagyon itt volt az ideje, hogy elkezdjen magára találni az egykoron, ha nem is példás minőséget, de mindenképp elismerésre méltó darabszámokat produkáló orosz autóipar.
A feléledés egyik első jele az ё-Crossover nevű hibridhajtású járgány, melyet gyártója 2013-tól szeretne az autókereskedésekben látni.
Az összekerék-hajtású autó részben támaszkodik csak az akkumulátorok erejére, viszont lassú haladásnál, és még állás közben is gondoskodik töltésükről. A hibridrendszer másik felét alkotó belsőégésű motor kettős üzemanyagú, azaz földgázzal és benzinnel is üzemeltethető. A cég bejelentése szerint az ё-Crossover végsebessége 128 km/h, teljesen feltöltött tankokkal pedig hatótávja eléri a 700 km-t. A sorozatgyártásra szánt ё-Crossover mellett bemutatkozott a csupán kiállítási tárgynak készített ё-Concept. Erről a tanulmányról már írtunk korábban is, fő különlegessége a karosszérián belül hátra és felfelé nyíló szárnyas ajtó, de hatalmas oldalsó, nyitható üvegfelületei is megérnek egy misét.
A négyüléses kupéban vékony építésű ülésekkel maximalizálták a belső teret. Az ё-Conceptben kisméretű benzinmotor látja el árammal az akkumulátorokat, melyek az autó haladásáért felelő villanymotorokat táplálják.
Az ё-Concept egyszerű tanulmány, nem tervezik sorozatgyártását, de egyelőre az ё-Crossovernek is várnia kell, hiszen még nem épült meg teljesen a gyártás helyszínéül szolgáló, Szentpétervár mellett található autógyár.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?