Két évet kapott még a Land Rover Defender, utána nyugdíjba vonul

2015-ben 67 éves múltat zár le a Land Rover Defender, megszűnik a gyártása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Európában 2015 után már nem lesz eladható a Land Rover Defender. A klasszikus sorozat gyártója szerint sem lenne az előírásokhoz alakítható, így megszűnik a gyártása.

Maga a gyártó erősítette meg az Automotive News számára, hogy megszűnik a Land Rover klasszikus modelljének számító Defender gyártása. A kultikus, 1948 óta lényegében változatlan formában kínált nehézterepjárónak ugyanakkor még van két éve, utolsó példánya 2015 decemberében fog legördülni a Land Rover solihulli gyárából. Bár a Defender 2015-ben 67 éves múltat fog lezárni, a modellnév 25 év után vonul nyugdíjba, ugyanis az eredetileg Series I, majd Series II, később 90-es és 110-es névvel (a tengelytávot colban jelölve) kínált sorozat csak 1990-ben kapta meg a Defender nevet.
A nyugdíjazás oka, hogy az alvázas, aerodinamikusnak egyáltalán nem mondható alumínium karosszériát jelenlegi formájában semmiképp sem tudnák az egyre szigorodó emissziós normáknak és biztonsági elvárásoknak megfeleltetni, így 2015 után már Európában sem lenne eladható, s ugyanezen okból az Egyesült Államokban már most sem kapható.
Hirdetés

Utódjának a már negyedik generációjánál tartó, önhordó alumínium karosszériás, állítólag az eredetileg munkagépnek is fejlesztett Defender (pontosabban Series I) tulajdonságait, terepképességeit megőrző modellt ígér a Land Rover. Kérdés persze, hogy az vajon valóban lesz-e olyan elnyűhetetlen, mint a Defender. Az utódot jó eséllyel a már több mint két évvel ezelőtt megismert, s azóta többszöri megerősítés alapján is pont 2015 végére várható DC100 jelentheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?