Új Volvo zászlóshajó érkezik

2016-ban futhat be a Volvo S80-ast váltó S90

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volvo bemutatta Concept Universe névre keresztelt koncepcióját, amely a hamarosan piacra kerülő S90 alapjául szolgál.


A Volvo újabb részleteket tett közzé a 2016-ban debütáló S90 zászlóshajójáról. Azt már tudjuk, hogy az S80-as szériát fogja váltani, továbbá azt is, hogy V90 néven kombi változatban is elérhető lesz.
Hirdetés
Az autó alapjául a 2011-es Sanghaji Autószalonon bemutatott Concept Universe fog szolgálni, amely ugyanarra a platformra épül, mint a második generációs XC90. A motorok csúcsát a T8-as fogja jelenteni, amely egy 2,0 literes, négyhengeres turbós benzines egy villanymotorral karöltve. A piacra tavasszal érkező XC90-ben ez a hajtáslánc 400 lóerőt és 640 Nm nyomatékot teljesít, tisztán elektromos üzemben 40 km-t autózhatunk vele. Az új modell várhatóan drágább lesz, mint a leköszönő S80, az első példányok 2016 őszén érkezhetnek a kereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?