Hivatalos: 3,2 s alatt van 100-on az új Tesla X

2016 második felében indul az új Tesla X értékesítése

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalosan is bemutatták a Tesla szárnyas autóját, a Model X-et, amely hat-, vagy hétüléses kivitelben is elérhető lesz.


Bemutatkozott a világ első teljesen elektromos SUV-ja, a Tesla Model X. A karcsú profilnak és az állítható hátsó légterelőnek köszönhetően a gyári adatok szerint csupán 0,24 a légellenállási együtthatója az újdonságnak. A leglátványosabb rész bizonyára mindenki számára a felfelé nyíló, szárny alakú hátsó ajtó, amely azon túl, hogy jól mutat, még praktikus is. A ki- és beszállás ugyanis sokkal kényelmesebb és akadálymentesebb, mint egy hagyományos ajtóval szerelt autónál. Az ajtó helyigénye persze már sok helyen probléma lehet.
Hirdetés

Az első szélvédő benyúlik a tetőbe, így látványos panoráma tárulkozik a bent ülők elé. Az üléselrendezés hat, illetve hét férőhelyből áll, amely 2+3+2 vagy 2+2+2 elrendezésben rendelhető. A harmadik üléssor teljes egészében lehajtható, így maximálisan ki lehet használni a csomagtartót. Elöl a középkonzolon egy méretes érintőképernyő kapott helyet, akárcsak a Model S-ben.
Az akkumulátort a padlóba szerelték annak érdekében, hogy a súlypont alacsonyan maradjon, ezen felül pedig baleset esetén is hasznunkra válik. A Model X két változatban lesz elérhető. Mindkettő négykerékhajtást kap. Tengelyenként egy-egy 259 lóerős motor szolgál a meghajtásért, amellyel 4,8 másodperc alatt gyorsul majd 0-ról 100 km/órára, hatótávját pedig 414 km-re becsli a gyár. Az erősebb kivitel a 259 lóerős motor mellé egy 503 lóerőset kap. Ezzel kerek egy másodperccel javul a gyorsulás, csupán 3,8 másodperc kell a 100-as sprinthez. Akiknek ez nem lenne elég, ők egy Ludicrous Speed névre hallgató csomaggal 3,2 másodpercre szoríthatják le ezt az értéket.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    “Az ajtó helyigénye persze már sok helyen probléma lehet.” (idézet a cikkből. Természetesen a hátsó ajtókról van szó)
    Nos a cég azért nem amatőr. Olyan hibát nem követnek el egy ilyen luxus autónál, hogy “szűkös körülmények” ne lehessen teljesen kinyitni az autót. Az ajtó végzi a dolgát: felnyílik. (Csak nekünk legyen annyi hely – az Model X melletti akadálytól -, hogy ki tudjunk szállni.)

    Video 17:00 perctől 19:10-ig:
    https://www.youtube.com/watch?v=RUz_EXSmp9w

    Érdemes lehet összehasonlítani a kasztnit a másik két SUV járművel .
    Nyilván a management nagyon jól tudja mit csinál, de vlsz én nem két idegen autóval gurultam volna be a helyükben.

    A szárnyas ajtókon kívül dicséretre méltó a 3. ülés sor használata ki- és beszálláskor (14:50), valamint az a rengeteg csomag ami az első és hátsó csomagtérben – három ülés sor használata mellet is – elfér (22:25-től).

    (Az, hogy miért ovációznak 13:58-nál az emberek, szerintem ők sem tudják.)
    Mindenesetre minden elismerésünk a Tesláé.

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    Ilyen kellene minden kis- es nagy csaladnak….meg sok töltöpont, csak gyözzük kivarni.

    Bar a Tesla S modellnek mar egesz jo a hatotavja. Mar csak ki kell jöjjenek egy megfizethetö verzioval is. Ami kesik nem mulik….egyebkent rohadt nagy a Model S, kivül, belül. Nagyon jo a belter anyaghasznalata is.

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    Valóban nem egy dologról beszéltek. A két motor tudja amit kell, de az akkuból egyszerűen nem jön ki a kellő kakaó, le is volt vezetve egy pofás kis egyenletben. Ezért tüntették el a gyári rendszerteljesítményt, ezzel halkan elismerve. Amúgy sem számít mert ez is sokkal több mint ami egy családi szekérben kell, brutálnak meg ott lesz majd a Rimac, igazi csemege kilowatt fanoknak a szomszédból 😀

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    Magyarázod a bizonyítványt, az van.

    Ha egyiknél elfogadjuk a gyári adatokat, akkor a másiknál sem tehetünk mást. Nem úgy, hogy ami tetszik neked azt elfogadod, ami meg nem, azt vitatod.
    Légy konzekvens.

    Igyekeztem nagyon egyszerűen fogalmazni. A kedvedért-

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    én azt írtam, hogy mennyi a gyári kommüniké…. 😀 mivan ebben?semmi… még csak nem is véleményeztem….gyanítom annyi, amennyi. 3.2-es gyorsulás egy 2+ tonnás (?) kasztnival…miért is kellene kételkedni? ja persze…a kócvágen után szabadon, nem szabad már elhinni semmit !!!! ;]]]

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    na várjunk csak, itt nem arról van szó, hogy az előző kommentelő lemérte és nem 503 volt, hanem 420 ….. hanem, egyszerűen csak nem hitte el.
    ettől függetlenül, nem kommentelő, de tulajdonos volt, aki lemérette és kevesebb jött ki neki (érdekes módon! de persze ezt ugye bemondásra elhiszzük !!!!! :D:D:D ), mint amennyivel árulták a gépet > perelhető és ganyé dolog is lenne, ha igaz lenne (de a bizonyításra azért kíváncsi lennék 100%-ra). de az X-nél még nem bizonyosodott be semmi + elég ingoványos talaj, hisz 2 E-motorról beszélünk…és nem 1xűen 1+1 a képlet ebben az esetben…
    harmadrészt pedig tessék : https://www.youtube.com/watch?v=LqFWvAplIKc
    egyébként nem tudom miért sz@rt be a tesla xy-tól, h kevesebbet mért….2.8 alatt van 100-on baz…f@szomat érdekelné, hogy most 600ló vagy 650 összesen? ez sima szarrágás…mikor ott a videón a p85d 1160NM-t hoz a gyári 966-os kommunikáció helyett….

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    Nekem tetszik oldalról és hátulról. Elölről elfelejtettek fotót csinálni? 🙂
    Nagyon durva lehet amikor egy szuper sportkocsi (Lambo, Ferrari stb.) lemarad a lámpától gyorsulva.

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    Azért a rendszerteljesítmény itt már diplomatikusan ködös maradt, a modelS-ről is leszedtek hamar, pedig szép időt fut. (párszor aztán annyi…) 😀

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    [i]“…ez a gyári kommunikáció is.”[/i]

    Akkor más márkáknál is elfogadjuk a gyári “kommunikációt” jó? Nem kételkedünk, hanem tudomásul vesszük. Fogyasztás, gyorsulás stb.
    Légy konzekvens.

  • 2017.10.28. at 12:40
    Permalink

    Nem elírás az 503 lóerő??
    Érdekes, nekem különösebben nem tetsző forma, viszont a technika miatt kéne.

    1 hete láttam a MOM-nál egy bordó osztrák Tesla S-t amint trailerre teszik. bécsi barátunk kocsijából kifogyott a kraft 🙂

Vélemény, hozzászólás?