Kockaterepjáró és egyterű keresztezését tervezi a Mercedes

2017-re új G-osztályt, 2019-re G-stílusú crossovert hoz ki a Mercedes-Benz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A G-osztály gyakorlatilag új generációval és soros hathengeresekkel várható, mackós stílusát egy kisebb crossover is átveszi.


Egy ikonhoz hozzányúlni nem kis feladat. A Land Rover a hatvanéves Defendert teljesen lecseréli, de a Mercedes-Benz is az eddigieknél mélyebben belenyúl a sorozatba. Motorjait a vásárlói elvárások növekedésével és a környezetvédelmi előírások szigorodásával többször újabbakra cserélték, a mai CDI dízelek hipertérugrásnyira vannak az eredeti 240 GD sornégyes, 72 lóerőt teljesítő kamrás olajkályhájától. Természetesen a beltér és a felszereltség is átalakult. A sorozat kettéválásával megmaradtak a kőkemény célgépek, amiket a luxusigényű változatok egészítenek ki.
Hirdetés


A 2016-ra tervezett következő E-osztályhoz hasonlóan a 2017-es G-ben is soros motorok váltják a V6-osokat. Bár a sorozat információink szerint az erős ráncfelvarrás után is a W463 kód alatt fog futni, de például a stabilitás növeléséhez új, megnövelt nyomtávú lesz az első futómű, ami már jelentős különbség. A szélesítés a kabinban is jól fog jönni, nagyobb felületű, kényelmesebb ülések kapnak helyet. Változik a vázszerkezet, alumíniumot is fel fognak használni a gyártáshoz, és így a feltételezés szerint akár 200 kilogrammot is faraghatnak a G tömegéből a stuttgartiak. Ez a tömegcsökkentés elsőre túlzásnak tűnhet, de ha belegondolunk, hogy egy alapból 2,5 tonnás kocsiról van szó, akkor már nem is tűnik lehetetlennek.
A külső változások nem lesznek nagyok, a cél az, hogy megmaradjon a védjegyértékű kockaforma. Ezt fogják ráhúzni a GLA fölé pozicionált, B-osztály alapú új GLB nevű crossoverre is. Egy magas üléshelyzetű hétszemélyes autót kell elképzelni, ami formailag a G mackósságát hordozza, de egy alapvetően elsőkerékmeghajtású modell lesz. A 4Matic összkerékhajtás opcióként szerepel majd, motorjai közt lesznek háromhengeresek és a Renault dízeleit is megkapja majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?