Minden SUV-nál gyorsabb lesz a Lamborghini Urus

2018-ban érkezik a Lamborghini SUV-ja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szabadidő-autója piacra dobásával meg akarja duplázni eladásait a Lamborghini. Sokat várnak tehát tőle, de állítólag sokat is ad majd az Urus.

Márkakereskedéseinek számát is jelentősen, 132-ről 160-ra növeli a Lamborghini, hogy elérje optimista eladási darabszámait az évtized végére. A 2018-ban piacra kerülő Urus SUV ugyanis szerintük akkora siker lesz, hogy csak abból legalább annyit eladnak majd egy évben, mint most minden másból együttvéve. Konkrétan évi 7 ezres eladási darabszámot céloztak meg 2019-re, amiből legalább 3500-at tesz majd ki a SUV. A sikert persze nem a kedvező ártól várja a Lamborghini, hiszen körülbelül 55 millió forintos alapárról indul majd az Urus értékesítése.
Hirdetés
Az optimizmust arra alapozza a Lamborghini, hogy az Urus lesz minden idők leggyorsabb és legerősebb SUV-ja. Lepipálja majd a Bentley Bentayga 600 lóerős és 900 newtonméteres teljesítményét éppúgy, mint 4,1 másodperces százas sprintidejét. Persze egy könnyebb és erősebb típussal nyilván nem is lehet gond 4 másodperc alatti eredményt elérni ebben a „versenyszámban” a Lamborghininek. A Tesla Model X P100D 3,1 másodperces adata ismeretében viszont már 3 másodperc alá illene mennie az Urusnak. Ehhez az Audi 4 literes duplaturbós V8-asát fejlesztheti a Lamborghini, hogy alkalmassá tegye a feladatra az Urusban. Kizárólag villanymotor sem elképzelhetetlen majd a Lamborghini SUV-ba, de most még csak a 2020-ra várható plug-in hibrid modell szerepel a látókörben.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?