14 új villanymotoros Hyundai közeleg

2020-ig 14 új elektromos modellt mutat be a Hyundai

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Üzemanyagcellás, hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos hajtású modell egyaránt érkezik 2020-ig a Hyundai felvillanyozott kínálatába.

A Hyundai 2020-ig várható 14 új villanymotoros modellje közül 1 üzemanyagcellás, 5 hibrid, 4 plug-in hibrid és 4 tisztán elektromos hajtású lesz. Pontosabban ezekbe már beleszámít a mindjárt 3 különböző kivitelben érkező - itthon részben már be is vezetett - Ioniq is. Ezután várhatóan 2018-ban érkezik a következő villanymotoros Hyundai. Állítólag ez egy, az Ioniq-hoz hasonlóan szintén teljesen új és önálló típus, SUV köntösben és legalább 200 mérföldes, azaz 320 kilométeres hatótávolsággal.
Az új Hyundai villany-SUV részletei egyelőre nem ismertek, külsőre viszont a 2014-ben bemutatott Intrado tanulmányautó is ihletadó lehet, bár technikáját tekintve az üzemanyagcellás volt. Szintén az ígéretek között szerepel, hogy folyamatosan emelkedik az újonnan piacra kerülő elektromos modellekkel két töltés között megtehető út. Így a 2020-as újdonságok akár az Ioniq Electric hatótávolságának kétszeresét, legalább 500 kilométert tehetnek majd meg töltés nélkül.
Hirdetés
További újdonság a márkánál, hogy 2017-től Kaliforniában olyan konstrukcióban is megvásárolható az Ioniq Electric, amely az autó minden költségét tartalmazza. Tehát a vételáron felül a karbantartási kiadások, sőt a töltés költségét is együttesen fizetheti a tulajdonos egy új konstrukcióban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?