GT változatot kap a Kia Optima

245 lóerős turbómotort kap a Kia Optima

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Frankfurti Autószalonon leleplezte a Kia az Optima legerősebb, GT változatát. A több ponton is módosított kivitel jövő évben érkezik a piacra.


Augusztusban már több kép is kiszivárgott az új Kia Optima legerősebb változatáról, amelyről azt lehetett sejteni, hogy az amerikai Optima SX európai változatát kívánja piacra dobni a koreai gyártó. Az akkori találgatásokat a mostani bejelentés megerősítette. Az Optima GT valóban ugyanazt a 245 lóerős és 353 Nm nyomatékkal bíró turbós benzinest kapja meg, mint ami az USA-ban fut. Az Euro 6-os normákat teljesítő négyhengeressel 7,4 másodperc alatt gyorsulhatunk 0-ról 100 km/órára és akár 240 km/órával is utazhatunk. A vegyes fogyasztás 8,2 l/100 km, CO2 kibocsátása 191 g/km.
Hirdetés

Az erősebb motor mellett az Optima GT sportosabb külsőt is kapott. A módosított első és hátsó lökhárítók mellett új mintázatú felnik is megjelentek a kínálatban. Újrahangolták a felfüggesztést, az elektronikus vezérlésű lengéscsillapítók mellett pedig nagyobb méretű tárcsafékek és elektromos szervo is helyet kapott. A sajtó számára ma megnyitott Frankfurti Autószalonon élőben is megtekinthető az autó, amely várhatóan jövő év elején érkezik a kereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Nem hasra esek a gyorsulásától, csak elégedett vagyok vele, és szerintem hibahatáron belül tudja a gyári értéket. Ha a Toyota árult volna normális méretű kombit hasonlóan potens motorral normális áron, lehet azt vettem volna, de nem árult, úgyhogy azért lett az Octavia.
    Egyébként olvasd el az Autopulton (bocs az ellenreklámért) a Kiáról írt cikket – érdekes módon pont az írják róla, amit én felhoztam, tehát nem csak nekem tűnt fel.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Én csak arra akartam célozni, hogy nem kell hasra esni az Octavia gyorsulásától.
    Eddig vagy 5-tel gyorsultam ( mindegyik RS volt 3 régi és két újabb, nem a legújabb) ebből egy tudott lehagyni, mert elváltottam magam, kettőt én hagytam le a másik azonos volt kb., de ha tovább megyünk akkor lemaradt volna. Ez látszik a mérésekből is egyértelműen.
    Ez a neten talált adat nagyon komoly méréseken alapul, sokkal komolyabb mint a videók.
    A videón az én autóm 6,2mp alatt gyorsul 100-ra. 🙂
    Mellesleg megjegyzem, hogy csak a gyorsulásnál a DSG nagy előny, hiszen gyorsabban vált, egyébként egy “fos”.
    A BMW más világ. Kimondott sportos hajtáslánccal. Nem ez a kategória.
    A nagy átlag ezekkel a paraméterekkel így gyorsul.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Pár dolog:
    1. Szerintem egyetlen neten talált adat alapján (ráadásul automata váltósról) kicsit sommás kijelentés az, hogy “leveri” az Octaviát.
    2. Az enyém egy családi kombi, a tied egy kihegyezett sportverzió, más célra készültek. Ha már hasonlítani akarsz, hasonlítsd az RS-hez, és akkor már lehet, hogy “nem veri le”.
    3. A kijelentésem lényege az volt, hogy 245 LE-vel jobb gyorsulást várnék, erre azt mondtad, hogy az Octavia 180 LE-jével lehetetlen, de a Corollád 192 LE-jével igen. ??? Magyarul Te is azt modod, hogy 245 LE-vel lehetne jobban gyorsulni.
    4. Ha megnézel BMW-ket, vagy akár más márkákat, 245 LE-s turbó motorokkal bőven 7 mp alatt gyorsulnak, tehát igenis elvárható jobb gyorsulás.
    5. A turbó motor alacsonyabb fordulatokon leadott magasabb nyomatéka miatt a gyorsulás alatti ÁTLAGOS teljesítmény nagyobb lesz, mint egy azonos max teljesítményű szívónál, ergo jobb gyorsulást produkál egyébként azonos paraméterek esetén. Tehát egy 180 LE-s turbó tudhat úgy gyorsulni, mint egy 192 LE-s szívó. De én nem állítom, hogy “leveri”, csak azt, hogy egy ligában játszanak.
    6. Egyébként nekem is volt 2002-es Corollám, igaz 1,6-os, de nagyon szerettem.
    Peace.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Igen biztos bele lehet zavarni, ha jól eltalálod.
    Az általam linkelt oldal több gyorsulás átlagát veszi alapul, nagyon korrekten.
    Az enyémet is bele lehet zavarni 6,7 alatt, de mégis 7,4 az átlag.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Minek az erő, ha nem uralod? 🙂

    A Corolla úgy jó ahogy van. Mellesleg, ha nagyon eltalálod még ezt a Saabot is lenyomja 100-ig. 🙂
    Nézz rá a linkednél a zászlós jelre. Ott mutatják a legjobb és legrosszabb gyorsulást. Az enyém legoptimálisabb esetben 6,7mp alatt ér 100-ra. Igaz, ha nagyon kipörgeted a kerekeket, akkor meg egy helyben állsz és lassan indul meg, így nagyon el is lehet cseszni a rajtot.

    Egyébként nem én kezdtem a “fikázást” és nem “más kocsijáról”, hanem egy 1,8-as Octaviáról van szó, amit akárki megvehet, sőt ezzel a hajtással nagyon sok VW csoportos autót szerelnek.

    Az meg külön vicces, hogy egy 2,3-as TURBO autót hasonlítasz egy 1,8-as szívóhoz, de ennek ellenére nem igazán ütős a különbség, sőt.
    Én legalább azonos cm3-t hasonlítottam össze, mert így érdekes a dolog és az eltelt 10 év sem semmi.
    A TS már bizonyított ennyi idő alatt, úgy hogy keményen kihasználom a tudását. Most hagytam el a 250.000km-t és még mindig nagyon szeretem.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Vegyél inkább egy rendes autót. 😀 Olyat, ami erős.
    Sajnos a Hirsch nem szerepelt az adatbázisban, így az összehasonlításban 40 lóerővel rövidebb a ménesem a valóságnál. De ennyinél még ez is belefér.
    [url]http://www.zeperfs.com/en/duel1725-367.htm[/url]

    Vagy ne fikázd más kocsiját.

    Béke!

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Erősen kétlem, hogy az Octavia 7,4 alatt gyorsulna 100-ra (a papír sok mindent elbír), de valószínűleg 150-200kg-mal könnyebb is mint a Kia.
    Az ilyen nagyságú és tömegű autók ilyen lóerővel kb. ezt tudják.
    A németek (csehek) meg jól tudnak vetíteni. 🙂

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Octavia 1.8 TSI. De mivel a papír sok mindent elbír, lehet, hogy nincs is ilyen autóm :-). Csak arra próbáltam utalni, hogy vagy túl nehéz ez a kocsi, vagy béna mondjuk az automata váltója, mert ennyi lóhoz szerintem kicsit jobb gyorsulás dukálna.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Most őszintén, ki az aki elhiszi hogy ez az autó ezzel a motorral ( 245 lóerős és 353 Nm) 8.2 litert eszik!? Azt hittem idáig, hogy csak Európában szeretik hülyének nézni a vásárlót a fogyasztási adatokkal, de úgy látom tévedtem. Egyébként nagyon mutatósra sikerült a formaterve.

  • 2017.10.28. at 13:13
    Permalink

    Állat ez a gép, és hibrid is van belőle. A következő lecke a koreaiaknak, hogy megismételjék a Cee’d/i30 sikerét magasabb kategóriákban is. Addig úgyse nyugszanak, amíg nem sikerül. A forma brutál, az biztos!

Vélemény, hozzászólás?