Közel kétmilliárd eurónyit termelt tavaly a Suzuki magyar gyára

25 éves a Magyar Suzuki - a Swift helyett már a Vitara a sláger

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Négy év múlva 100 esztendős lesz a Suzuki, a magyar leányvállalat pedig most negyedannyi. Tavaly rekord árbevételt termelt az esztergomi gyár.


Tavaly 1,976 milliárd eurós, azaz több mint 622 milliárd forintos értékesítési árbevételt ért el a 25 éve alapított Magyar Suzuki Zrt. Utóbbi nem csupán rekorder érték, hanem 28%-kal magasabb az előző évi eredménynél. Jelentősen - 20%-kal - nőtt a termelés és az értékesítés is, a 2014-es 150 578-ról 181 115-re. Ráadásul az új Vitara nem csak (hazánkban és szerte Európában) sikeres újdonságnak bizonyult, vele a korábbiaknál összességében drágább modelleket tudnak eladni Esztergomból. Ezt mutatja, hogy a bevétel erőteljesebben nőtt, mint a darabszám.
Hirdetés
Bár hazánkban erős szereplő a Suzuki, a Magyar Suzuki Zrt. eredményének zömét természetesen nem a magyar piac adja, illetve adta a tavalyi évben. 122 millió eurót, azaz 38 milliárd forintot azért a magyar kuncsaftok is befizettek, a többi 1854 millió eurót pedig a többi európai vevő. A Suzuki európai értékesítésének zömét az esztergomi modellek adják, összesen ugyanis 206 702 autót értékesített a cég a márciusban zárult pénzügyi évben, ennél alig több mint 20 ezerrel kevesebb készült Esztergomban. Míg a Swift, a Vitara és az SX4 S-Cross esztergomi, a Celerio és a Jimny, valamint a piacon most debütáló Baleno (alapára 3,69 millió forint, de róla részletesebben hamarosan írunk) a Távol-Keletről érkezik.
A Suzuki további erősödésre számít, hiszen Esztergomban a megnövekedett értékesítési volumen és mindenekelőtt a Vitara iránti élénk kereslet kielégítésére az idén január és május közötti időszakban 89 263 autót gyártott, amit a világ több mint száz országába exportált. Krisztián Róbert operatív igazgató szerint a Vitara mellett jól fogy az ugyancsak Magyarországon gyártott Swift és SX4 S-Cross is. A Suzuki Csoport középtávon évi 300 ezer új autó értékesítését tervezi Európában - ennek megfelelően az esztergomi termelés is 200-250 ezer példányosra emelése is várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?