Lecsapott az elektromos smart család

2,5 óra alatt tölt, 160 kilométert megy az új villanyos smart

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindhárom karosszériaváltozatban elérhető lesz az új smart electric drive. Elődjéhez képest növelt hatótávval és jelentősen gyorsabb töltéssel érkezik.

Még a Párizsi Autószalon előtt bedobták a vadonatúj smart electric Drive családot, a csinos kisautó mindhárom, tehát kupé, kabrió és négyajtós kivitelben is elérhető lesz, hajtása tisztán elektromos. Elődjéhez képest erősebb, 80 lóerős villanymotorral és 17,6 kWh-s akkumulátorcsomaggal szerelik, hatótávolsága a sima kétajtósnak a legjobb, 160 kilométert képes megtenni egy töltéssel, két társa néhány kilométerrel kevesebbet, nyilván nagyobb tömegük miatt.
A töltési időt is sikerült csökkenteniük, otthoni hálózatról 6, háromfázisú ipari töltőről csupán 2,5 óra a „tankolás”. Emellé speciális gyorstöltőt is lehet még vásárolni, amivel 45 perc alatt is feltölthető a kisautó. Egységesen 130 km/h a végsebességük, gyorsulásuk pedig 11,5, 11,8 és 12,7 másodperc, utóbbi a forfouré, városi használat mellett egyébként nem is lesz szükség ezekre az adatokra.
Hirdetés

Az új smart electric drive család színe a cukorka-zöld, a feketével párosítva igencsak mutatós, persze bent is megjelenik ugyanez az árnyalat. A kétajtósak a smart franciaországi üzemében, Cleonban készülnek, míg a négyajtós modell Szlovéniában a Renault Twingóval és Clióval együtt. A villanyos smartokhoz külön alkalmazás is tartozik okostelefonra, amivel folyamatosan tarthatjuk a kapcsolatot az autóval.
Így például láthatjuk a töltöttségi szintet, beállíthatjuk a klímát, vagy időzíthetjük is, hogy mire odaérünk parkoló autónkhoz, a kocsiban kellemes hőmérséklet legyen. Valamikor jövőre érkeznek hazánkba is, magyar ára egyelőre nincsen, a briteknél kapott árcédulájából kiindulva valahol 7 millió környékén lesz, tehát masszívan belefér a kormány napokban bejelentett villanyautós támogatásába, azzal pedig a fortwo electric drive a piac legolcsóbb villanyautója lehet majd, egyelőre a Volkswagen e-up! viselheti az utóbbi címet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?