Bimota változatot kapott a Peugeot RCZ R

305 lóerős különkiadással jön a Peugeot RCZ R

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Veronai Motorkiállításon mutatja be a Peugeot az RCZ R különleges kiadását, a Bimota változatot.


Furán hangzik, hogy egy autót egy motorkiállításon mutatnak be. Azonban aki jártas a kétkerekűek világában, annak ismerősen cseng a Bimota márka. A Peugeot és a Bimota olasz motorkerékpár-gyártó összefogott és egy különleges, minden eddiginél erősebb RCZ R változatot alkottak meg. Az autó a PB104 nevet viseli, ahol a PB a Peugeot és a Bimota márkák rövidítéséből ered, az 1-es az első projektre utal, a 04 pedig a négy kerékre.

Kívülről azonnal szembetűnik a Bimota háromszínű versenydizájnja és a fekete, ötküllős könnyűfémfelni. Belül brutális kinézetű bőr-alcantara sportülések és piros színű műszerfaldíszítések fogadnak. Ezeken kívül kapunk még két GoPro kamerát, egy bukósisaktartó dobozt és egy 7 colos TomTom Bridge infotainment rendszert.
Hirdetés
Az 1.6 THP benzines turbómotort meglehetősen kihegyezték, az RCZ R teljesítménye 305 lóerő lett, míg a gyári sem csekély, 274 lóerőt teljesít. A teljesítménynövelés mellé új lefújószelep, motorvezérlő elektronika, új kipufogórendszer, négydugattyús, 380 mm-es első féktárcsa és 10 mm-rel csökkentett felfüggesztés tartozik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?