Nyugdíjasoktól veszi meg a Chryslert a Fiat

3,65 milliárd dollárt ad a Chrysler maradék részéért a Fiat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Január 1-jén érkezett bejelentés, hogy a Fiat a Chrysler maradék 41,4616 százalékát is megvásárolja.

Noha a Fiatnak is voltak kemény évei, a 2009-ben csődöt jelentett Chrysler többségi tulajdonosának számít, s az idei év első napján tett közös bejelentés szerint január 20-tól teljes egészében a kezében lesz az 1925-ben alapított autógyártó. A Fiat ugyanis megveszi a Chrysler fennmaradó 41,4616 százalékát a VEBA Trust nevű szervezettől, ami nem más, mint a Chrysler egykori dolgozóinak, azaz nyugdíjasainak egészségbiztosítási alapja. A szervezet számára bizonyára jobb a likvid, január 20-áig ki is fizetett készpénz, mint az autómárka tulajdonlása.
Hirdetés

A Fiat számára pedig egyértelműen fontos, hogy teljes egészében saját terveit valósíthassa meg a Chryslerrel. Sergio Marchionne állítólag együttműködésük kezdete, azaz 2009 óta e pillanatra várt, hogy valódi interkontinentális autógyártóvá avanzsáljon a Fiat. Hát így lesz. Reméljük, hogy a márkák csak profitálni fognak belőle.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?