A Tesla nyomdokaiba lép az Audi

450 kilométert autózhatunk az Audi elektromos autójával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bár a Los Angeles-i Autószalon sajtónapjai véget értek, lehet még újdonságokról hallani. Az Audi műszaki fejlesztési vezetője, Ulrich Hackenberg adott egy rövid tájékoztatást arról, hogy mire készülnek a jövőben.


A rendelkezésre álló információk alapján 2017 környékén az Audi piacra dob egy 450 km hatótávolságú elektromos autót. Azt még nem tudni, hogy limuzin vagy crossover lesz. A hírek szerint annyi biztos, hogy öt felnőtt kényelmesen el fog férni és a csomagtér is bőséges lesz.
Hirdetés
A megfigyelők véleménye alapján egy limuzin várható, amely a Tesla Model S-sel veszi majd fel a harcot. Miután az új akkumulátor-technológia lehetővé tette, hogy megkétszerezzék a hatótávot, a német gyártó a következő R8-asból már tervez e-tron változatot is. A pletykák szerint elektromos Q8-as is készülhet, amely a Tesla Model X kihívója lehet. Ez azonban még nem minden. A tervek szerint nagy teljesítményű elektromos limuzinok és sportos, ám akár emissziómentes terepjárók is érkeznek majd az elkövetkező években az Auditól.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 00:04
    Permalink

    Kicsi lányom Cuncimókus, jegyezzed meg gyorsan
    Bebukni azt te szoktál itt betépve, narkósan.
    Állításod bizonyítsad ténnyel ha már szóltál,
    Mert ha nem, hát arra eszmélsz, hogy te már csak voltál.

    Jegyezd meg gyorsan pubi, szerencsétlen pára
    Rád nem néz majdl soha senki, mint rendes apára.
    Nem is baj ez mókusvirág, szerencse ez nékünk,
    Mert ha itten szaporodnál, akkor lenne végünk.

    Köszönöm a kérdésedet, elvagyok én itten
    Ez a nickem évek óta, nekem másik nincsen
    Nekem elég egy is ebből, ne keverj magaddal
    Hülyét itten épp te játszol ostoba szavakkal.

    Nem is játszod, magad adod, ilyen vagy alapban?
    Drága mamád kézcsók neki sírdogálhat mostan.
    Üzenem, hogy ne csüggedjen, ő nem oka ennek,
    Ez sikerült neki anno, fejben sérült gyermek.

  • 2017.10.29. at 00:04
    Permalink

    Klassz érzés lehet nap mint nap szembesülnöd azzal az érzéssel, hogy mindennel bebuktál amihez csak hozzászóltál valaha. 😉 Ezt a szellemi nyomort látván úgy tűnik néha megsajnál a nővérke és megcsúszik a kezében a szer amit kapsz. Szóljál neki hogy inkább a netelérést vonja meg, az hatásosabb is meg nem is tudod telefosni a kreténségeiddel a hozzászólásokat amit aztán úgyis kivágnak a csába és könnyen lehet hogy a szemetedet nemsokára te magad is követni fogod aztán szokás szerint bömbizhetsz hónapokig. LOL! 🙂
    Nem mondom hogy olvasd el a felhasználási feltételeket mert a Te képességeiddel ennek úgysem lenne sok teteje, meg amúgy is nyilvánvaló hogy az összes fikanickeddel együtt csak a rombolás miatt jöttél ide, de az aknamunkás tevékenységed itt is a vége felé közeledik. Én szóltam! 😉

  • 2017.10.29. at 00:04
    Permalink

    Édes lányom nyugodjál meg erre kérlek téged
    Olvass sokat, ha itt nem megy, ajánlok regéket.
    Talán akkor megoldódik itt sokunknak gondja,
    Az, hogy mindig előkerülsz anyuci porontya.

    Butaságot ne beszéljél, ahogy eddig tetted,
    Hidd el nekem ez lenne a mai legjobb tetted.
    Attól még hogy bementél egy fizika órára,
    Nem lett neked több az eszed, nem vagy kisebb láma!

    Nézz be már a sorok mögé szerencsétlen pára
    Keresd meg az összefüggést óriás problémádra.
    Ez itt egy hír, nem lexikon, vegyed észre végre,
    Hogyha nem megy remélem, hogy kilőnek az égre.

    Ott aztán majd okoskodhatsz, finghatod a zöldet
    Repülheted körbe-körbe azt az egész Földet.
    Hiányoznál? Á dehogyis, biztos lehetsz ebben.
    Mi, a pórnép élhetnénk itt nyugodt békességben.

  • 2017.10.29. at 00:04
    Permalink

    Ezek a németek aztán tudnak nagyot álmodni, de leginkább csak a pórnép vakítása szokott sikerülni nekik a végére. Emlékszem 1-2 éve habzó szájjal közölte valamelyik agyas fejesük, hogy aki teljesen elektromos autóban gondolkodik az idióta. Nos, ezek szerint nekik ezt az “idióta” szintet csak 2017 környékére sikerül megközelíteniük, bár az eddigi hazudozásaik után jó eséllyel az sem fog összejönni nekik. A hibridekkel nagyjából ugyanezt játszották el, gyönyörű szép pofára esés lett a vége.
    Kíváncsi leszek meddig tudnak még az ócska, elavult koromdízeleikből megélni.

Vélemény, hozzászólás?