45 éves a Méhari

45 éves Lütyő szolgálati autója

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Negyvenöt éves a Citroën legendás szabadidő-autója. A Méharit sokak számára a Louis de Funes filmek zsandárjai tették ismerté.


Eredeti nevén Diane 6 Méharit 1968. május 16-án a franciaországi Deauville-ben mutatták be. Haszon- és szabadidő-autónak egyszerre szánták: szénát és szörfdeszkát is szállítottak vele. Létrehozója az a Roland de La Poype, aki miután hősként harcolt a második világháborúban, az újjáépítés időszakában sikeres üzletemberként vált ismerté.
A Méhari a Citroën 2CV sokoldalúságát és gazdaságosságát hordozta, de már korszerűbb anyagokból építették. Könnyűszerkezetes karosszériájának alapja az ABS, nagy szilárdságú, könnyen formálható és élénk színekben pompázó műanyag (acrylonitrile butadiene styrene). A kocsi övvonalától felfelé teljesen szabaddá tehető, a szélvédőjét kerettel együtt előre lehet hajtani.
Hirdetés

1968 és 1987 között 150 ezer példányban gyártották, 1979-től összkerékhajtású változatban is készült. Két különleges kiadást is megért, a Méhari Beach-et Spanyolországban, a Méhari Azurt az anyaországában, valamint Olaszországban és Portugáliában forgalmazták. Utóbbi fehér színű volt, kékre fényezett ajtókkal, hűtőráccsal, ponyvatetővel, lámpaüregekkel és csíkos ülésekkel.
A Citroën Méhari 1969-ben részt vett a Liége-Dakar-Liége, 1970-ben a Párizs-Kabul-Párizs, majd 1970-ben a Párizs-Perszepolisz-Párizs ralin, de orvosi autóként ott volt az 1980-as Párizs-Dakaron is. A francia hadsereg is használta, az ellenséges vonalak mögé ejtőernyővel dobták le. Az észak-afrikai tuaregek nyelvén a méhari dromedárt jelent.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?