450 LE, 280 km/h: a friss Audi RS4 Avant

4,7-es gyorsulással jön Genfben az új Audi izomkombi

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ma hajnalban történt egy képszivárgás, majd az Audi villámgyorsan reagálva kiadta hivatalos fotóit és sajtóközleményét az Audi RS4 Avantról.



Megjött az első nagyobb adag hivatalos fotó az Audi A4 legizmosabb verziójáról, a piacon a BMW M3 és Mercedes-Benz C63 AMG ellenfeleként induló RS4-ről. Nem sokat módosult az alapfelállás, továbbra is V8-as szívómotor hajtja az autót, 450 LE-vel (8250 1/min) és 430 Nm-es (4000-6000 1/min) csúcsnyomatékkal: a motor ugyanaz, amit az idei évtől a DTM-ben is szereplő RS5-ös utcai változatában találunk, és 30 lóerővel erősebb, mint az előző verzióban. A szokás szerint ültetett (-20 mm) és felkeményített futómű mellett új a sebességfüggő elektromechanikus szervokormány és a fékrendszer. Az első, 365 mm átmérőjű, négydugattyús nyereggel szorított tárcsák opcionálisan 380 mm-es karbon-kerámia tárcsákra és hatdugattyús féknyergekre cserélhetők.
Az alapáras 19 colos, tízküllős alufelniken 265/35-ös gumik feszülnek, és itt is adott a lehetőség, hogy a megrendelő nagyobb, 265/30-as gumikkal felvértezett 20 colos kerekekre cserélje az alapméretet.
A kasztnit az RS4-re jellemző, kiemelkedően agresszív megjelenésű, szélesített kerékjárati íveket, masszív küszöböket, méhsejtszerkezetű hűtőrácsot, tetőspoilert, aszfaltig lógó lökhárítókat és komoly diffúzort tartalmazó optikai csomag választja el az alapmodellektől.
Hirdetés

A ma kiadott képeken Avant, azaz kombi kivitelben látható RS4 4,7 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/h-s sebességet, a 250 km/h-s limitált végsebességéről pedig pár euró ellenében feloldják a korlátozást, hogy aztán újabbat léptessenek életbe 280 km/h-nál. Az állítólagos kombinált fogyasztás 11 l/100 km.
Az RS4-ben duplakuplungos S tronic váltó pakolja a fokozatokat villámgyorsan, a motor igényei szerint. Az állandó quattro hajtás nyomatékelosztása az első és hátsó tengely között a már megszokott 40:60 arányban alakul. Ez természetesen menet közben módosulhat, az első tengelyen a hajtás legfeljebb 70, míg a hátsón maximum 85 százaléka jelenhet meg.
Genfi premierjét követően az RS4 Avant várhatóan ősszel érkezik az európai bemutatótermekbe 76 600 eurós, azaz megközelítőleg 23 millió forintos alapáron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?