A legtakarékosabb összkerekesként fut be a Golf VII

4Motion hajtással is jön a Volkswagen Golf VII

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ötödik generációs Haldex kuplunggal, a korábbi 4Motionnál 15 százalékkal szerényebb, a vetélytársakénál is alacsonyabb fogyasztással itt a Golf VII 4Motion.


1800 euró - ennyi a Golf VII esetében a 4Motion, azaz az összkerékhajtású változat felára. Az épp csöppet sem rózsás, 299 forintos árfolyammal számolva ez csaknem 540 000 forint. Nyilván jelentős összeg, ám aki télen is meredek utcákon kell járjon, annak nyilván meg fogja érni ezt az opciót választani. Pláne, hogy a hetedik Golf összkerékhajtásúja (is) minden eddiginél jobb jellemzőket ígér. Ötödik generációs Haldex kuplungja minden eddiginél gyorsabban ad nyomatékot az első kerekek elforgásakor a hátsóknak is. Alapáron jár hozzá az elektromos, az ESP szenzorain alapuló, elforgás esetén bármelyik kereket megfékező XDS fékdifferenciálmű, így aztán a Golf VII elvileg egyetlen kerekének tapadásakor is képes a haladásra.
Hirdetés

Ráadásul úgy, hogy fogyasztása a korábbi 4Motion verziókhoz képest akár 15 százalékkal szerényebb lehet, legalábbis így van a 2,0 literes, 140 helyett immár 150 lóerős CR TDI esetében. Az pedig teljesen új ajánlat, hogy a 4Motion immár az 1,6 CR TDI, 105 lóerős verzióhoz is elérhető - miként a többi Golf VII esetében alapáras stop-start elektronikával és fékenergia visszanyeréssel. A leginkább aszkéta Golf 4Motion vegyes fogyasztási értéke így 4,5 l/100 kilométer, mellyel a legtakarékosabb összkerékhajtású autó címet mondhatja magáénak. Ígéretes, a magyar vevők számára is nyilván vonzó lesz. Nem akkor, amikor a közeljövőben felbukkan majd a kínálatban, hanem majd 5-10 év múlva, Svájcból használtan. Tudják, a vidéki nyugdíjas orvostól, aki csak a szomszéd faluba jár...
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?