Egy Golf, ami 3,4 másodperc alatt százra ér

500 lóerős Volkswagen Golf az Oettinger előadásában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A GTI-találkozó már nem csak a Golfokról szól, de mégiscsak ez a modell a főszereplő. A teljesítménycsúcsot egyelőre az Oettinger tartja.


Teljesítményével, menetdinamikájával és árával egyaránt szupersportkocsis az Oettinger VW Golf R500, ami természetesen a a múlt héten a Wörthi-tónál tartott GTI-találkozón mutatkozott be. Ebbe nem a Golfokban amúgy is megtalálható 2,0 literes turbómotor került, hanem egy erőteljesen módosított, 2,5 literes, öthengeres TFSI. Egyedi turbóval, dugattyúkkal és vezérlőelektronikával, melyekkel 518 lóerős csúcsteljesítmény és 680 Nm nyomatékcsúcs adódik. Ezzel az összkerékhajtású Oettinger Golf R500 szupergépes, 3,4 másodperces 100 km/órás sprintre képes és megfutja a 300 km/órás tempót is.
Ha ez nem lenne elegendő, az Oettinger elárulta, hogy már a 600, 650 és 750 lóerős verziókon is dolgoznak. Az R500 pedig limitált szériásan már készül is, ára teljesítményéhez hasonlóan szupergépeket idéző, 150 ezer euróról, azaz bő 45 millió forintról indul. természetesen nem csak növelt teljesítmény, bőr/alcantara kárpitozás, egyedi spoilerezés és 20 colos, Dunlop Sport Maxx gumikat hordó ATS felniszett is jár hozzá.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?