500 lóerővel, összkerék-hajtással jön a Lexus szuperroadstere
Október közepén bemutatják a Lexus LF-LC újabb változatát
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Sydneyben új LF-LC változatot mutat a Lexus, egyre sanszosabb a sorozatgyártás.
A rengeteg hírből, ami az év folyamán megjelent vele kapcsolatban, lehetett sejteni, hogy a Lexus végül zöld utat ad a januári Detroiti Autószalonon bemutatott LF-LC tanulmánynak. Minap bejelentették, hogy az október 19-28. között megrendezésre kerülő Ausztrál Autószalonon bemutatják a koncepció új, ezúttal már hibrid hajtáslánccal is ellátott, némileg megjelenését tekintve is módosított evolúcióját.
A most kiadott vágykeltő fotón jól látszik, hogy a Lexus kicsit átszabta a detroiti tanulmány hátsó fényszóróját és az azt körülvevő területet, emellett kiadta az első technikai, hajtásláncot érintő információkat is az újdonságról. Ebben megerősítették a hibridrendszer alkalmazását, teljesítményéről elárulták, hogy valahol 500 lóerő környékén alakul, és azt is elmondták, hogy roadstertől némileg szokatlan módon négykerék-hajtással fogják piacra dobni a szupergépet. Bemutató október második felében, de azt is megígérték, hogy addig még csöpögtetnek nekünk az LF-LC-t illető információcseppeket.
Piaci körkép: koros, de stílusos kupék 1 millióért
1050 lóerőt préselnek ki a Lamborghini Gallardóból
Pórul járhat, aki pontatlanul parkol, van azonban menekülő út
Piaci körkép: nem alapmotoros és nem veterán autók 200 ezer forintig
Itthon kapott villanymotort az 1974-es Volkswagen Bogár - megnéztük, kipróbáltuk
45 éves Lütyő szolgálati autója
Telefonba költözött a Használtautó.hu
Ijesztő, de nem tragédia, ha szükséges a motorgenerál
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ez lenne a legjobb családi autó? Toyota Verso teszt
Megújult a Toyota Verso, a fizimiskán túl a technika is részint friss. A klasszikus egyterűs jellemzőkhöz a Toyota vezetési élményt is bőven csomagolt, ez bizony jó!
Boldogsághormon. Fiat Panda teszt
Végre-valahára kipróbálhattuk az új Fiat Pandát, s bár messze nem tökéletes, továbbra is szerethető, stílusos, nagyon olasz kisautó. És az 1.2-es benzinmotornál nem kell jobb.
Fogyasztás? Nem tényező! SEAT Toledo 1.6 TDI CR teszt 
Dízelmotorral járt nálunk az első Csehországban gyártott SEAT, azaz a Skoda Rapid édestestvérének számító negyedik generációs Toledo.
- Mazda6 Sportkombi 2.2 CD150 Revolution teszt
-
Ford Fiesta ST teszt
- Peugeot 208 1.2 VTi Active teszt
- Ford Tourneo Custom LWB 2.2 TDCi Titanium teszt
- Peugeot 301 Allure 1.6 HDi 92 LE teszt
- Audi Q5 2.0 TDI quattro S tronic teszt
- Dacia Logan Arctic 1.2 16V teszt
LEXUS tesztek
Elképesztő tudás, higgadt megjelenés - Lexus GS 450h teszt
Megkaparintottuk a luxusszedánok körében itthon legnépszerűbbnek számító hibrid legújabb generációját.
Értelmes luxus - teszten a Lexus CT 200h 
A luxuscikkek mellé általában nehéz észérveket állítani, a Lexus CT 200h esetében azonban nem kunszt.
Alapból luxus
Ilyen is ritkán fordult elő velem: a Lexus RX 450h Basic tesztautó átvételekor a cég munkatársa sűrűn kérte az elnézést, hogy alapmodellel kell távoznom a telephelyről.
Még több LEXUS tesztCímlapon
Friss cikkek
Amíg van rá vizsga, addig taxi, aztán kuka
Tegnap – Sztori
Rövidesen új rendeletnek kell megfelelniük a budapesti taxiknak. Olyat néztünk meg, ami elvérzik a korhatáron, s ami talán fabatkát sem fog érni. Egy 7 üléses Opel Zafiráról van szó.
Nem mese: 887 lóerős a Porsche új hibridje
2 napja – Újdonság
A Porsche 887 lóerős plug-in hibrid szupersportkocsija a hatékonyság és a maximális teljesítmény jegyében született. 4,6 literes V8-as benzinese, valamint két villanymotorja 2,8 másodperces százas sprintet ad, végsebessége 340 kilométer/óra.
Viszlát boxerhang, hello villanyüzem - VW Bogár áramhajtással
3 napja – Sztori
Jönnek a villanyautók, legtöbbször futurisztikus formával, pedig a veteránok állíthatók át elektromos üzemre legkönnyebben. Íme egy példa!
-
Hosszas előjáték után, végre bemutatkozott a Mercedes-Benz S-osztály legújabb kiadása
2 hete – Újdonság -
Itthon az Opel Cascada, aki most rendeli, már nyáron élvezheti
2 hete – Újdonság -
Peugeot RCZ: frissebb, vagányabb, ugyanolyan élvezetes
2 hete – Újdonság -
Vezettük a kecskeméti Mercedest, a szebbiket. Meg még egy rakás másikat is
2 hete – Újdonság -
Fokozta eladásait a Nissan, most pedig piaci részesedését is hizlalni kívánja
2 hete – Sztori -
Újra van Peugeot GTi, alapára 5,88 millió forint
2 hete – Újdonság -
Indul a Le Mans-i 24 óráson az Opel - ültünk a versenyautójában
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- A Toyota a világ legértékesebb autómárkája
- A GM Detroitban bemutatta az ELR luxushibridet
- Toilet Bike Neo: ürülékhajtású trike
- Érkezik a General Motors luxushibridje
- Szuperkönnyű elektromos triálbringa az Auditól
- 2012 legjobb beltere
- Vezeték nélküli kihangosító után vezeték nélküli telefontöltő
- Fisker Atlantic néven jön az új kaliforniai hibrid kupé
- Konnektorból tölthető hibridrendszerrel jön a Ford PHEV F-750
- Falcon F7: tízdarabos szupergép Amerikából
Használtautó.hu
|
Ár: 3.790.000 Ft Évjárat: 2008 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 4.990.000 Ft Évjárat: 2008 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 5.489.000 Ft Évjárat: 2011 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |



























Hozzászólások (1 db)
Szupergép ...szinte tökéletes ..!!