A francia Venturi Jamais Contente a leggyorsabb elektromos autó

515-tel is ment a Venturi villanyautó!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A legendás francia rekordautó nevét, a Jamais Contente-ot kapta a Venturi torpedója, amely jelen pillanatban a leggyorsabb elektromos autó.

111 évvel ezelőtt az első olyan személyautó, amely túllépte a 100 km/h-s sebességet a Camille Jenatzy által elkészített Jamais Contente névre keresztelt elektromos autó volt. A vörös ördög becenévre hallgató járművel 1899 áprilisában 105,3 km/h-s sebességgel száguldott alkotója, ezzel mindörökre beírva a nevét az autós történelembe. A francia Venturi cég által elkészített Jamais Contente névre hallgató jármű már nem abszolút, hanem csak elektromos-autó sebességrekordot döntött meg. A szürke színű, torpedó formájú szerkezetet az amerikaiak csak Buckeye Bullet néven emlegetik, különösen azok után, hogy a fejlesztésében részt vett az Ohio Állami Egyetem is.
A franciák által pénzelt szerkezetet 800 lóerős elektromotor hajtja, amelynek az energiát lítium-ion akkumulátorok szolgáltatják. Roger Shroer volt a pilóta a sebességrekord-kísérlet során, ahol 495 km/h-s átlagsebességet tudott elérni, ami abszolút rekord. Az egyik irányba 515 km/h-s sebességet is elért az autó, az akkumulátorok azonban gyorsan fáradtak. A Venturi egyébként épp a napokban szállítja Európába a Jamais Contente rekordautót, hogy kiállítsa azt a Párizsi Autószalonon. Rövid téli pihenőt követően azonban újra visszaszállítják az Egyesült Államokba az elektromos meghajtású rekordautót, azzal ugyanis 2011-ben újra megpróbálják megdönteni a sebességrekordot.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?