Konnektorossal bővült a Range Rover kínálata

51 kilométert tesz meg villannyal a Range Rover Sport plug-in hibrid

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Frissült a Range Rover Sport, de a külső változtatások mellett sokkal fontosabb, hogy megérkezett a márka első konnektoros hibrid modellje.


Nagy pillanat a Land Rover történetében a most frissített Range Rover Sport. Újak a lökhárítók, a lámpák, új az infotainment kijelző és néhány kiegészítő, valamint az 5,0 literes V8-as motorral szerelt SVR is erősebb lett, most már 575 lóerővel szaggatja az aszfaltot. Ezek voltak a kötelező körök, hiszen a nagy dobás most a márka legelső konnektorról tölthető hibridje, ugyanis a frissítéssel egy plug-in hibrid kivitellel bővült a Range Rover Sport kínálata.
Hirdetés

A P400e teljesítményét tekintve egész közel áll a Volvo XC90-hez, hiszen 2,0 literes négyhengeres benzinmotort kap valamint egy villanymotort, amiknek az összteljesítménye 404 lóerő. A kombinált nyomaték 640 Nm, így a 100-as sprintet 6,3 másodperc alatt futja meg az óriás és 220 km/h a vége. Ennél persze sokkal fontosabb, hogy mire képes tisztán elektromosan a hazánkban zöld rendszámra jogosult SUV. A 13,1 kWh-ás akkumulátorcsomag kapacitása 51 kilométerre elég, feltöltése pedig normál hálózatról 2 óra 45 percet vesz igénybe. A frissítés egyébként a beltérben látványos változásokat hozott, a Velarban megismert műszerfalat örökölte a Sport. Az új központi kijelző alatt még egy kijelzőt találunk, amin a klímát, az üléseket, a menetmódot és a kipörgésgátló programjait állíthatjuk. Emellett a kormányra is megérkeztek a kapacitív érintőgombokkal működő felületek, amiken csak azok a piktogramok láthatóak aktuálisan, amelyik funkciót használni lehet. A Discoverynél már próbált vízálló okoskarkötőbe épített kulcs is elérhető a friss Range Rover Sporthoz, ezzel szabadidős tevékenységre nem kell magunkkal vinni az autó kulcsát, a nyitás-zárást a karkötő végzi.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.27. at 14:21
    Permalink

    Vajon a súlyadatokat miért nem közölték … ja hogy alapból is több mint 2.2 tonna és kapott még kb 200 kilónyi akkumulátort mellé … Oooo …és még ezt hívják Sportnak ” vicces” … teljesítményben konkurens GLE 500 e meg kb 200 kg val könnyebb igaz azt nem hívják sportnak …

Vélemény, hozzászólás?