A japánok S Mercije lehetne: Infiniti Q80

550 lóerő és 5,5 l/100 km fogyasztás: Infiniti Q80 Inspiration

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Infiniti a luxuslimuzin méretű és jellegű, ám igencsak futurisztikus formájú Q80 Inspiration tanulmánnyal készült a Párizsi Autószalonra.


Igazi luxuslimuzinnal, nemcsak a Mercedes-Benz S, Audi A8 és a BMW 7-es, hanem a Lexus LS ellenében sem rendelkezik - egyelőre - az Infiniti, ám most a Párizsi Autószalonon már megmutatta, hogy miként képzelné el csúcsmodelljét. Futurisztikusan, ugyanis a Q80 Inspiration középső tetőoszlop nélküli, szemben nyíló ajtós karosszériájával, tanulmányautósan négy független üléses, üvegtetővel fedett utasterével minden, csak nem konzervatív limuzin. Hosszúsága 5,06, míg magassága mindössze 1,34 méter.
A hajtáslánc 3,0 literes V6-os biturbó benzinmotorból és - vélhetően az első kerekeket hajtó - villanymotorból 550 lóerőt hoz ki. Alapesetben a hátsó kerekek kapják a hajtást, de igény, illetve szükség esetén megy előre is. Egyelőre nincs arról hír, hogy milyen akkumulátort kap(na) a Q80, hogy konnektorból is tölthető lenne-e, valamint hogy milyen emissziómentes hatótávra lenne képes. Arról bezzeg van, hogy a hátsó utasokat érintőképernyő, magyarán tablet szórakoztatja az internet minden gyönyörével, az elöl ülők pedig egy-egy vetített kijelzőn (head-up display) követhetik nyomon az autózáshoz kötődő információkat. Ha pedig a sofőr is pihenne egy kicsit, a kormánykerék megfelelő gombjával a kamerák, radarok és lézeres szenzorok általi robotpilótának adhatja át a vezetés élményét. Városi araszolófunkció és autópályás program egyaránt van (elviekben), de a komolyabb manőverekhez, például az előzésekhez a sofőr engedélye szükséges.
Hirdetés

Mindez persze még csak koncepció, de ha belegondolunk abba, hogy tavaly ilyenkor Q30 néven kompakt koncepciót mutatott az Infiniti, jövőre pedig abból állítólag már valóság lesz, két év múlva akár jöhet is az Infiniti első valódi luxuslimuzinja, autonóm/önvezető autója.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 01:55
    Permalink

    Akkor gondolom ,nekik már csak erre áll fel.Én szoktam motorozni,de már ott sem érdekel hogy mennyit menjen a motor,ez már csak nagyzolás amit csinálnak ,én azt mondom az a lényeg, hogy a pontból b be kényelmesen biztonságosan jusson el az ember.

  • 2017.10.29. at 01:55
    Permalink

    Hagyjuk már,mostanában megjelenő cikkekben sokmilliós több száz lóerős autóknál azt kérdezgetik mennyit eszik legkisebbet százon,ez már égő.Aki ilyet vesz az nem nézi akinek meg nincs rá pénze leszarja.Ez akkor eszik ennyit százon,ha tolják.

  • 2017.10.29. at 01:55
    Permalink

    “A japánok S Mercije lehetne”. Inkább a 7es BMWje, merthogy a Japánok 89ben olyan S mercit kanyarítottak ki hogy a stuttgartiak inkább még visszamentek reszelgetni az akkor aktuális új csúcsmodellen és mégsem mutatták be a tervezett időben.

    Egyébként ott volt az Infiniti essence, tökéletes dizájnnal, ütős műszaki alappal (Nissan GTR), mégsem lett belőle semmi. Szerintem ebből se lesz…

Vélemény, hozzászólás?