Tízgangos váltóval érkezik az új Chevy Camaro

640 lóerővel és tízfokozatú automatával debütál a ZL1-es Chevrolet Camaro

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Chevy hivatalosan is bemutatta legújabb szörnyetegét, a 640 lóerős Camarót, amelyhez akár tízfokozatú automatát is rendelhetünk.


Íme a 2017-es Camaro ZL1. Még agresszívabb megjelenés, meg nagyobb erő és még több váltófokozat. A Chevrolet sportautója a dögös lökhárító mellett széles első sárvédőket, oldalsó szoknyákat és hátsó szárnyat kapott. Ezen kívül 20 colos kovácsolt alumínium felniket és Goodyear Eagle F1 Supercar abroncsokat is tartalmaz a csomag, melyet kifejezetten ehhez a modellhez kínálnak.
Hirdetés

Az utastérben Recaro sportülések, alul csapott sportkormány, velúrral borított váltókar és kontrasztos, piros színű varrás diktálja a sportos hangulatot. Emellett több helyen is felvillan a ZL1 embléma. A teljesítményre nem lehet panasz, a 6,2 literes V8-as 640 lóerőt és 870 Nm forgatónyomatékot produkál. A hatfokozatú manuális mellett akár tízgangos automatát is rendelhetünk a fenevadhoz.

Mindezeken kívül Magnetic Ride felfüggesztés, Brembo fékek és elektronikus önzáró differenciálmű is beépítésre került. A vezetési mód kiválasztása mellett a kipörgésgátló is beállítható sport üzemmódba, továbbá egy rajtautomatika is hozzájárul az élmény fokozásához. A Camaro ZL1 értékesítése év végén indul, az árakat nem sokkal ez előtt publikálják majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    Ez csak reszben igaz. Azert mert van eleg teljesitmenye, meg nem biztos, hogy az a fokozat a legjobb a hatekony eroatvitelhez. 5.bol biztos, hogy nem gyorsul ugyan ugy, mint alacsonyabb fokozatbol, ezert is fontos a fokozatok egyenletesebb elosztasa.

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    Szerintem alapban a német 10 fölé már nem akar menni mert már neki nem éri meg, meg amúgy is felesleges, ők most máshol keresik a piaci rést ahol villogni akarnak. Ők most Teslaverők akarnak lenni meg a hidrogénben akarnának felzárkózni a japánokhoz, sőt überelni akarják őket.
    Igaz a hibriddel is csak szenvednek már egy ideje.
    Váltóba amerika bohóckodik legtovább mert a világ pic.ájának képzelik magukat.
    A Hennessy jó egyveleg igaz nem több szerintem egy nem tartós szupersport prototípusnál, pár száz , esetleg ezer km a javítás nélküli használati ideje ellenben egy Koenigseggel vagy Bugattival ami valós tartalom egymás rákontrázására.
    Valójában most a 16 hengert tartósabban fel lehet húzni szerintem 2000 Le-re mint mondjuk a 8 hengeres csak 5 liter körüli Koenigsegget, de papíron még szinte ugyanott vannak.

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    Egy ekkora teljesitmenyu V8nak teljesen mindegy hogy 50rol 2. 3. 4. vagy 5.bol gyorsitasz mivel linearis a teljesitmenyleadasuk nincs ertelme visszavaltani, nem fogsz szamottevoen jobb gyorsulast elrni. Nezz meg tubos videot, ezert dobjak el ezeket a mustangokat vipereket tok egyenes uton, hiaba van 300as gumi rajtuk siman leforogja.

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    Nem!
    Minden motorhoz elonyos a tobb fokozat, finomabb attetelek kozott tud valogatni a rendszer, tegyuk fel a 6.-ban relativ sokat forogna, 7-ben pedig mar keveset, igy kozbeiktatnak meg fokozatokat, hatekonyabban atadhato a motor teljesitmenye, jotekony hatasa lehet gyorsulasra, fogyasztasra es vegsebessegre egyarant.
    Kevesebb fokozat eseteben valamelyik altalaban csorbul, vagy egyarant lesznek irdatlan rovid es hosszu fokozatai.

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    Az ilyen sok-gangos valtonak akkor van ertelme ha egy olyan motorhoz kapcsoljak ami kis fordulatszamtartomanyban adja le az erejet. Mert ebben az esetben az automata mindig abba a fokozatba teszi a valtot amire szukseg van es igy a user nem sul fel semilyen kozlekedesi szituban. De ebben az esetben ez szerintem egy baromsag. Ennyi erovel azzal is marketingolhatnanak hogy nekunk 10 gangos valtonk van es 5 kerekunk! 🙂

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    Arra leszek kíváncsi, ki lesz az első, aki 10 fölé megy majd és sorozatgyártású autóba is beépíti?

    Amerika mindig “partner” volt az ilyen versengésekben(szorítkozzunk most az autóiparra): biztos emlékszel, volt az a sebességrekord-őrület, kezdetben a Bugatti Veyronnal, aztán beszállt a svéd Koenigsegg is, és Amerika sem maradt el a válasszal: megcsinálták a Hennessey Venom GT-t meg az SSC Ultimate Aerot és a Tuatarát, hogy jelezzék, benne vannak a buliban:)

    [url]https://www.google.hu/search?q=ssc+ultimate+aero&client=opera&hs=2kH&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjfysm5icjLAhXBFJoKHQlAAKsQ_AUIBygB&biw=931&bih=610[/url]

    [url]https://www.google.hu/search?q=hennessey+venom+gt&client=opera&hs=RRc&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwjh1ZLaicjLAhWmPZoKHVNmC5wQ_AUIBygB&biw=931&bih=610[/url]

    A Hennessey-nek be is jött a hírverés, mert az Aerosmith frontembere, Steven Tyler is vett egyet:

    [url]https://www.google.hu/search?q=hennessey+venom+gt+steven+tyler&client=opera&hs=x7w&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwixvoH-icjLAhXKIpoKHSuWAZ4Q_AUIBygB&biw=931&bih=610[/url]

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    …vagy csak szimplán arról van szó hogy az über német kifejezést ők is hasznosítsák eladásokban.
    Überelünk mindenkit mondja a német, be is jött nekik a kifejezés a prémiumjaik eladásában mert a tudatlan ember a szomszédnak az utcán a sok parasztnak meg akarja mutatni mije van és ha a média is nyomja hogy ebbe 10-es váltó van akkor az utca embere is ilyet akar.

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    Afféle erőfitogtatás(számháború) ez a minél több fokozatszámmal. A cikk elején is utalnak erre: “Még agresszívabb megjelenés, még nagyobb erő és még több váltófokozat.” Mintha a GM üzenni akarna a riválisoknak:”Ne írjatok le minket, odatesszük mi magunkat, ha kell!”:)

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    En ezt nem ertem. Egy ilyen teljesitmenyu v8-hoz minek 10 gangos valto? Ez nem csak 5000 folott huz, hanem mindenhol. Ebbe nem kellenek rovid fokozatok mint egy turbodizelbe ami hamar elfarad. Vagy ez 400at fog menni? 🙂

  • 2017.10.28. at 07:10
    Permalink

    Az Erőnek erejével c. akciófilm jutott eszembe, ahol Schwarzi lezúzott egy előző generációs ZL1-est a kukoricásban:)

    Akarva-akaratlanul eszembe jutott a képeket nézve a néhai Pontiac: valószínűleg ugyanilyen lenne ma a Firebird, csak más orrésszel. Régen is így volt.

Vélemény, hozzászólás?