Elektromos autók kupáját tervezi a Nissan

6,9 másodperces gyorsulás a villany Nissantól

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

New Yorkban mutatja be Leaf alapú versenyautóját a Nissan. A kétajtós villanymotorja az utcai verzióéval egyező, menetteljesítményei azonban sokkal komolyabbak.

A Nissan sportautó-részlege, a Nismo készítette el a New Yorki Autószalonon bemutatkozó Leaf RC, azaz Racing Competition változatot. Az utcai Leaf-hez mérten 40 százalékkal kisebb tömegű, nem egész 1 tonnás versenyautóból minden belső kárpitot, a navigációt és a hifit is száműzték, 48 cellából összeépített, lítium-ion akkumulátorcsomagját a tömegközéppont érdekében a padlólemez közepébe építették a fejlesztők. A töltési idő a Leaf-ből ismert, a versenyautónál természetesen a fél óra alatti 80 százalékos telíthetőség a lényeg. Ezzel egyébként versenykörülmények között, azaz teljes erőbedobással 20 percet tud üzemelni a Leaf RC.
Noha a 107 lóerő teljesítményű, 280 Newtonméter nyomatékú, ám itt az elsők helyett a hátsó kerekeket hajtó villanymotor nem izmosabb a többi Leafénél, a csökkentett tömeg és a karosszéria átformálásával jelentősen javított légellenállás miatt a menetteljesítmények jóval fickósabbak, a 100 km/órára gyorsítás szintideje álló helyzetből 6,85 másodperc, a végsebesség 150 km/óra körüli. A pilóta kézi vezérléssel állítható hátsó szárnnyal fokozhatja a leszorítóerőt, éjszakai versenyen pedig LED-es fényszórókat kapcsolhat.
Noha a New Yorkban bemutatkozó Leaf RC-t egyelőre demonstrációs jelleggel, egy-egy vevőfogó rendezvényére tartogatja csak a Nissan, a gyáriak nem titkolják, hogy tervezik az emissziómentes autók bajnokságát, ott pedig jó eséllyel a most bemutatkozott versenygép reinkarnációjával indulnak majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?