Két év múlva piacon a 800 lovas elektromos Aston Martin

800 lóerős lesz a villanyhajtású Aston Martin Rapide

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha az ereje nem lenne elég letaglózó, akkor beszéljen még egy adat róla: 320 kilométeres hatótávot ígér a gyár. Nagyon komoly!


Az Aston Martin Rapide koncepcióként 2006-ban látott napvilágot, alapváltozatát 2010-től gyártják, a nagy négyajtóst meg 2013-tól nevében S utótaggal átgyúrták. Az így 560 lóerős, 5,9-es V12-essel hajtott luxus sportkocsi nemigen hagy kérdést maga után, de az angolok gondoltak egy nagyot és megálmodták a még inkább állejtős változatát. A nullemissziós, teljesen elektromos hajtású Rapide nem lesz valami lefojtott, városba szánt bevásárlóautó. Hatalmas kapacitású akkumulátorral és liftbe való méretű villanymotorral jön. A cég vezetője, Andy Palmer ejtette el az információt az Automotive News munkatársának.
Hirdetés

Palmer szerint a kocsi fejlesztés alatt áll még, de nagyjából két év múlva kész is lesz. Azt is elárulta, hogy összkerékhajtású lesz és ereje is brutális: 800 lóerőt pakolnak bele. Az akkucsomag az LG vagy a Samsung gyártmánya, vele a villanyos Rapide 200 mérföldet, azaz 320 kilométert tud majd megtenni egy "teli tankkal". Palmer szerint igazi Aston lesz ez a változat is, mivel stratégiai partnerüktől, a Mercedes-Benztől semmi alkatrészt nem vesznek át hozzá. Ára az 55 és 70 millió forint között sávban lesz fog mozogni és évi jó száz példány eladását tervezik.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 14:06
    Permalink

    – Konduktív töltés, alsó áramszedőkkel – speciális, kerítéssel elválasztott sávokban, ha valamelyik jármű sebessége pl. 20 km/h alá csökken, a feszültség lekapcsol, ez nem jelent életveszélyt (ld. hasonló Alstom villamos rendszerek) . Ez sokkal jobb hatásfokú energiaátvitel, a betett villamos energia több mint 95%-át át lehet így vinni a járműre, kis veszteséggel.
    – Áramvezető, egyenes sínek kiépítése olcsóbb, mint sokmenetes réztekercseké, jóval kisebb az anyagköltség. Ésszerű beruházás, főleg több villanyautó esetén. A vasútvonalak villamosítása is megtérült, és ma már gyakorlatilag a legtöbb vasúti fővonal villamosított (Európában).

    – Az alsó sín vezeti a kisiklásbiztosan járművet, ezt együtt lehet használni ez önvezető járműirányítási rendszerrel. Az önvezető autók problémáját, a biztonságérzet hiányát a renszerünk így megoldja, az autó nem tud letérni a sínről, az autónak mechanikus kapcsolata van a vezető sínnel, ez minden elektronikai hiba esetén biztonságot nyújt.

    – A defektbiztos gumiabroncsok más szituációban is jól jönnek.

    – A sínen vezetett és alsó áramszedőn keresztül töltött elektromos autó – lassítás után – akármikor képes letérni a sínről, és folytatni az útját hagyományos elektromos autó üzemmódban, akkumulátorról.

  • 2017.10.28. at 14:06
    Permalink

    Menet közbeni gyorstöltés villanyautók számára:
    Fast-charge at motion – electric cars http://www.facebook.com/fastchargeatmotion Charge your empty electric car battery up to its 80% capacity in just 20 minutes while traveling with 100 km/h on a 33 km long special electrified track. Check our Photo Gallery – Patent script, Patent drawings and Technology Review.

Vélemény, hozzászólás?