Az Audi is beszáll a zászlóshajó-csatába

A9 a BMW 9 és a Maybach ellen?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még nagyobb, még inkább exkluzív és teljesen elektromos hajtású lesz az új csúcs-Audi. Majd valamikor 2020 táján.

Az Autocar magazinnak nyilatkozott úgy az Audi vezére, hogy a vállalaton belül zöld utat kapott egy A8 fölé pozicionált, teljesen elektromos hajtású, új négyajtós típus, amely az évtized végére jelenhet meg a piacon. Ezzel 2020-ra háromtagúvá bővül az Audi villanyautó-kínálata, hiszen a kompakt A3 e-tron utódja, valamint az e-tron quattro tanulmányautó sorozatgyártásúvá érett változata mellé érkezik majd a tisztán elektromos A9.
Hirdetés
Az Audi A9 hajtásláncáról ma még kevés tudható biztosan, ám erről is képet adhat a jó eséllyel Q6 e-tron néven érkező SUV. Hiszen ennek 3 villanymotort felsorakoztató, legalább 400 lóerős rendszerével bő 500 kilométeres hatótávolságot ígér az Audi, és nyilván a Tesla Model S konkurens A9-nek is legalább ennyit kell tudnia. Más tekintetben is sokat várhatunk tőle, hiszen az A9 már olyan önvezető képességgel rendelkezik majd, amellyel messze nem csak autópályán könnyíti meg a vezető dolgát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?