Ha nem rendelsz elég extrát, bukhatod az autódat

A 458 Speciale A vásárlói közül a mind több extrát rendelőket preferálja a Ferrari

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A mindössze 499 példányban készülő Ferrari 458 Speciale A esetén mutatkozó túlzott keresletet licitversenybe fordította a Ferrari.


Nem meglepő, hogy a minden idők legizmosabb (605 LE, 540 Nm) nyitott Ferrarijának számító 458 Speciale A esetén több a vevő, mint amennyit a 499 példányos limitált gyártás ki tud szolgálni. A speciális széria pont erről szól, így aztán "másodkiadást" nem is terveznek az olaszok, inkább a vevőket szűrik meg.
Bár az előlegeket szépen átvették minden megrendelőtől, az angol Magnitude Finance autófinanszírozó cégtől származó információk szerint most épp azzal keresték meg a már meglévő kuncsaftokat a Ferrari értékesítői, hogy a rendelt extrák mennyisége, nem pedig a szerződéskötés dátuma alapján fogják megválogatni, hogy ki kap majd a 458 Speciale A limitált szériából.
Hirdetés

A már leadott megrendelések esetén is módosítható még az opciós lista. Ha valaki biztos kíván lenni abban, hogy kap a modellből, akkor bizony a teljes extralistát be kell pipálja, s a legfinomabb kárpitozást, a legnemesebb fényezést ajánlott választania. A Ferrari nem alaptalanul játszhatja el a fenti játékot, a 458 Speciale A nemcsak az eddigi legerősebb nyitott modellje, hanem állítólag az egyik utolsó szívómotorosa. A potenciális vevőknek így megérheti rádobni még néhány tízmillió forintot az amúgy is uszkve 85 milliós alapárra. Ha pedig valaki megelégedne a zárt tetős 458 Specialéval, van egy jó hírünk, a Használtautó.hu már 69,3 millióért kínál egy alig futott példányt a hazai márkaszalonból.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?