Crossovert mutat be az újjáéledő Borgward

A Borgward megmutatta az első beetető képeket az ősszel megjelenő új modelljéről

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Borgward első új autója crossover lesz. Az eddig névtelen modell szeptemberben debütál, a tervek szerint évi 2-3 új változat követné.


A Borgward végre megmutatta, hogy mivel is képzeli el a nagy visszatérését. A szebb sorsra érdemes német cég 1961-ben jutott csődbe. Az egykoron brémai székhelyű vállalat, ha túlélte volna a hatvanas éveket, mára talán a német prémiumgyártók között lehetne, a maga idejében ugyanis inkább a Mercedes-Benz, mintsem az Opel, vagy a Ford volt az ellenfele. Közben eltelt több, mint ötven év, felnőtt több generáció, akiknek ez a márkanév nem mond semmit, hacsak nem jártasak az oldtimerek világában. A Borgward élén ma az egykori cégalapító unokája áll, ő már az év elején előállt a cége friss terveivel. Az újrainduló autógyártás egy tízéves folyamat megkoronázása lehet, azaz nem egy hirtelen ötlet által vezérelve kezdenek ismét kocsikat előállítani. A februári bejelentés óta eltelt fél év hozadéka, hogy felfedték a hosszabb távú tervüket is, ami mentén haladva a terjeszkedést elképzelik.
Hirdetés


Az első mai Borgward, érezve a korszellemet egy crossover modell lesz. Elölnézetből még csak álcázva, a Nürburgringen tesztelve nézhetjük meg. Annyi látszik belőle, hogy valószínűleg a régi Borgawardokéra emlékeztető, hagyományos hűtőmaszkja lesz, ami a felújított márkajelen kívül a klasszikus, középső osztást is megkapja. A cég ígérete szerint ez egy "elérhető" prémiummodell lesz, amit még évente 2-3 új típus bemutatásával fejelnének meg. Kérdés, hogy milyenek lesznek és az is, hogy a gyakorlatilag ismeretlen, bár jól csengő márkanévért a vevők mennyit lesznek hajlandóak fizetni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 15:03
    Permalink

    Izgalommal várom! Nagy kedvencem volt gyerekként:
    [url]https://www.google.hu/search?q=borgward+isabella&tbm=isch&tbo=u&source=univ&sa=X&ved=0CB8QsARqFQoTCLKoqJ2KgccCFQKNLAodt4YIxQ&biw=1252&bih=602[/url]

Vélemény, hozzászólás?