Párizsban újabb modellt mutat be a Mini

A bőségtál marad, a kilométeróra költözik

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kémfotó alapján biztosra vehető, hogy a következő Mini kilométerórája már nem középen, hanem a kormány mögött lesz. Jön a Paceman (is).

Seregnyi friss hír látott napvilágot a Mini (és közvetve a BMW) háza tájáról, zanzásítva: a következő generációs - és alapból ugye már elsőkerékhajtású - BMW X1 a Countrymannel közös padlóra épül. Piacra 2015-ben léphetnek. Az X1 15 centivel hosszabbra tippelt a hírforrások által, de csak a méretesebb túlnyúlásaival.
Egyelőre Spacebox munkanéven családi MPV készül a Countryman alapjain. A Clubmannek a jelenlegi egy helyett két "öngyilkos" ajtaja lehet a jövőben. A vélhetően ez év végén debütáló, a szalonokban először jövőre virító klasszikus háromajtós (no de majd ötajtósan is támadó) Mini félig-meddig leolvashatatlan, megannyi kritikát kapó kilométerórája a középkonzolon trónoló kusza kijelzőről (lásd még levesestányér vagy bőségtál) visszaköltözik a kormány mögé, ahol és ahogy régen is volt. A kémfotók tanúsága szerint BMW-féle iDrive is kerül a britnémet divatkocsiba. Az indítógombot arrébb helyezik, a váltón Green (zöld) és Sport módok közül lehet majd választani.
Hirdetés
A Pacemannel (azaz a Countryman kupésított kivitelével) kapcsolatban az az újdonság, hogy a szeptemberi Párizsi Autószalonon rántják le róla a hivatalos leplet. A Mini aktuális modellpalettája tehát ismét bővül röviddel azután, hogy minden kiderült a Clubvan furgonról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?