Kecskeméten nem elég a szombati munka

A CLA értékesítési sikerei miatt harmadik műszakot vezetnek be a Mercedes kecskeméti gyárában

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jól megy a CLA eladása. Annyian veszik, hogy a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában az eddigi szombati túlórák helyett át kell állni az autó három műszakos gyártására.


A modellkínálat fiatalításával sikerült több fiatal kuncsaftot megszólítani: a CLA-vevők átlagéletkora 46, míg a C-osztályosaké 54 év, a márka egészénél 57. A fiatalítás jól sikerült a Mercedesnél. Amerikában tavaly októberben, az értékesítés kezdőhetén 2300 CLA-t tudtak eladni, most az év első két hónapjában 4404 talált gazdára a tengerentúlon. De az A és a B-osztály is jól fogy, olyannyira, hogy ezek az elsőkerékmeghajtású modellek tették ki a márka eladásainak közel egyharmadát az előző hónapban.
Hirdetés


Rastattban már 2012 októberre óta három műszakban készülnek az autók, a finn Valmet meg bérben gyártja az A-osztályt. Májustól a kecskeméti gyár is teljes gőzzel kell termeljen, hogy tartani tudják a kiszállításokat. A flexibilis gyártósorokon együtt készül a kompakt A-osztály a családi B, a CLA szedán és a GLA SUV. Rastattban összesen 6600-an, nálunk Kecskeméten meg 3400-an dolgoznak a modellcsalád összeszerelésén.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.29. at 11:16
    Permalink

    azért érdekelne hogy csinálják egyik napról a másikra..

    ugyanis kell egy teljes műszaknyi szakember, akit be kell tanítani, továbbá kell az 1/3-dal megnövekedett termelői létszámnak öltöző, parkoló, ruha stb…a saját cégemet ismerve (1400-an dolgozunk), ez legalább fél éves tervezést, kivitelezést vesz igénybe..persze az újak betanítása nélkül…

Vélemény, hozzászólás?