Kukákba kerülhet a legerősebb Golf

A dízelbotrány miatt lehet veszélyben a Golf R400 projekt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Belsős információk szerint a dízelbotrány vethet véget az R400 megvalósításának. A következő Golf R-ben köszönhetnek vissza a fejlesztések.


Két évvel ezelőtt nagyot szólt a Volkswagen Pekingi Autószalonon bemutatott Golf R400 koncepciója, ami 400 lóerővel és turbós 2,0 literes, négyhengeres erőforrásával elég ígéretesnek tűnt. Egy évvel később már konkrét terveket jelentettek be egy mega-hatchback gyártására, ami már 420 lóerővel rendelkezett. Nem sokkal később már kémfotókon mutatkozott egy Golf R prototípus, aminek köze lehetett az R400/R420 modellhez. A projekt tehát láthatóan haladt, a mostani infók azonban mégis arról árulkodnak, hogy mégse láthatja meg a gyártósort a legerősebbnek ígérkező Golf modell, aminek egyértelmű oka a gyár költségvetését mai napig sújtó dízelbotrány.
Azt már egy korábbi bejelentés óta tudjuk, hogy a VW-csoport elveti a kevésbé fontos modellek fejlesztését, és úgy látszik, a Golf R400 sem állt a német gyár fontossági listájának csúcsán. Akármennyire is örültünk volna a modellnek, nyilván nem hozott volna olyan eladási adatokat, mint amilyenre a gyárnak most szüksége van. Azonban az Audi továbbra is dolgozik a nagy teljesítményű EA888 motorján, ami valószínűleg nem vész kárba. Márkán belül a következő generációs Golfból készülő R modellben köszönhet majd vissza.
Hirdetés
Ha valóban ez utóbbi valósul meg, a következő Golf R 136 kilóval könnyebb lehet, mint jelenlegi, 1489 kilós felmenője (automata váltóval 1515 kg), és egy brutális hot-hatcht dobhat piacra a német gyáróriás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?