A Fiat 124 Spider erősebb lesz a Mazda MX-5-nél

A Fiat 124 Spider Abarth csúcsváltozata 240 lóerős turbómotort kaphat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az olaszok pár éven belül három kihívót küldenek a kis roadsterek etalonjának nyakára. A taljánok erőben jobbak lesznek a Mazda MX-5-nél.


A Mazda köszöni szépen, nem akar a bajuszhúzogatásban részt venni. Minden korábbi pletykát és feltételezést cáfolva az MX-5 roadster fejlesztéséért felelős programmenedzser, Nobuhiro Yamamoto elmondta, hogy nem lesz erősebb változat a gyárilag 160 lóerős kétliteresnél. A japánok tudják mit beszélnek, az eddigi beszámolók szerint az új, ND generációs MX-5 az 1990-es ereditnél is könnyedebb és jobban vezethető lett. Már alig várjuk, hogy kipróbálhassuk. Mindez azért fontos mert, az alapjait használó Fiat 124 Spiderből meg lehet erősebb változat a legfrissebb hírek szerint. A Fiat-Chrysler ezzel beszáll a teljesítményversenybe, de még nem teljesen tiszta, hogy saját gyártmányai hogyan fognak egymás mellett megférni.
Hirdetés


A Fiatnál a 124 Spider lesz a belépőmodell az 1.4-es, turbós, MultiAir motorral, ami az Alfa Romeo MiTóban 170 lóerős. Az ennél erősebb variánsok Abarth néven jönnek majd. A kis olasz tuningcég már 1971 óta a Fiaté, a nevet viszont a kétezres években ügyetlen és nem elég sportos kivitelváltozatokkal degradálták, majd az Abarth 500-assal szépítettek. Az Abarth Spider megkaphatja az Alfa Romeókban használt 240 lóerős, 1,75 literes turbómotort is, ezzel máris a nyakára nőne az Alfa Romeo saját platformjára épített új Spiderének. Úgy néz ki, a Fiat erőben tudatosan a Mazda fölé menne. A 124 Spider már idén bemutatkozhat, de az Abarthra és az Alfa új, még erősebb nyitott sportkocsijára még éveket kell várni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?