Kiszivárogtak az új Toyota Aygo fotói

A franciák után megjött a japán is: első képeken a Toyota Aygo

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Genfben debütál a Toyota Aygo is, így teljesedik ki a Citroën C1 és a Peugeot 108 által már eddig is zömében ismert miniautó-trió. A továbbra is közös fejlesztésű és gyártású csöppségek között elenyészőek a különbségek.

Miután a korábbi miniautó-trióhoz hasonlóan továbbra is a csehországi Kolinban gyártandó PSA-Toyota modellsorból a Citroën C1-est és a Peugeot 108-ast már jóval a Genfi Autószalon előtt láthattuk, a hármasikrek - erős jóindulattal - japánnak nevezhető tagjáról, az új Toyota Aygóról is kiszivárogtak az első képek.
Hirdetés

Meglepetések nincsenek, ahogyan különbségek sem nagyon említhetők. Egyedi az orr és a far, kissé a műszerfal is más lesz, bár azt még egyik modellnél sem láthattuk. Motorból a Toyota esetében is csakis háromhengeres (1,0 literes, 68 lóerős és 1,2 literes, 82 lóerős) benzines lesz, a váltók ötfokozatúak, lesz robotizált is. A nem egész 3,5 méteres, tehát szigorúan miniautós karosszéria 3 és 5 ajtós kivitelben, a PSA-tól már látott harmonikaszerűen nyitható vászontetővel is szerepelni fog. Dízelt a Toyota kínálatában sem lehet majd találni, hiszen ebben a szegmensben egy Euro6-os, drága gázolajosnak semmi értelme sem lenne, a kis dízelek viszont szintúgy 4 liter alatti vegyes fogyasztást, 100 g/km alatti CO2 emissziót ígérnek. Bár a Toyota hibrid-nagyhatalom, ebből a modellből elektromos hajtással kiegészített verzió sem várható. Teljes premier, további részletek a Genfi Autószalonon, tehát mindjárt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?