Együtt búcsúzik a Cadillac zászlóshajója és a Chevrolet Impala

A General Motors három típus és 800 munkahely megszüntetésével kezdi 2020-at

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A gyorsan átalakuló vásárlói preferenciák nem kedveznek a hagyományoknak, így igazi fényűző luxust nyújtó szedán nélkül marad a Cadillac, pedig az amerikai márka pont erről volt híres.

Négy év gyártás után nyugdíjba vonul a Cadillac zászlóshajója. A CT6 megszűnésével tovább növekszik a szabadidő-autók aránya, hiszen a csúcsmodell eltűnésével a kínálat felét városi terepjárók alkotják. A típus nyugdíjazásáról szóló hírek már a nyáron is felröppentek, de akkor még adott a GM egy utolsó esélyt a típusnak, ám most tényleg leállnak a szalagok. A 2016-ban debütált típust igyekeztek összefésülni a mai trendekkel, a downsizing jegyében kétliteres sornégyes (Ecotec) turbómotor is kérhető az 5,2 méteres négysajtóshoz, illetve plug-in hibrid kivitelt is kínálnak a csúcsmodellből, az eladási számok viszont nem tudták érdemben túlszárnyalni az évi 10 ezer példányt az Egyesült Államokban. Akit mégis inkább a sok henger hat meg, annak kínálják a sportváltozatot, a CT6-V 4,2 literes duplaturbós V8-asa 558 lóerő leadására képes, ám ez a kivitel sem marad a kínálat része.
Hirdetés
Manapság a SUV divat miatt számos hagyományosnak tekinthető típus tűnik el az Egyesült Államok és Európa piacairól, ám ezek a modellek az aktuális divathullámot kevésbé meglovagoló Kínában még tovább élnek. Pontosan ez történik a CT6 esetében is, csak Detroitban fejeződik be a termelés, ugyanis a kínai vevők számára továbbra is elérhető lesz a csúcsmodell. A General Motors másik eltűnő típusa szintén a nagyméretű négyajtósok sorát gyarapítja, a Cadillac CT6 mellett a Chevrolet Impalától is búcsút vesznek. Az átszámítva 8,5 millió forintba kerülő, szintén 5 méter feletti hosszal büszkélkedő Chevy iránt a kereslet drasztikusan csökkent, 2010-ben 172 ezer példány kelt el a négyajtósból, tavaly viszont már csak 56 ezer darabot sikerült eladni az Impalából.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?