Extrém körülményekben hajtják a Bentley Bentaygát

A Halál Völgyében izzasztják a Bentley új luxus SUV-ját

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A kaliforniai Halál Völgyében kapták lencsevégre a Bentley újdonságát, ahol 45 fokos forróságban teszik próbára tűrőképességét.

Azok után, hogy a Nürburgringen és Dubaiban már sikerült elcsípni a Bentayga tesztelését, most a forróságról híres Halál Völgyében kapták le a lesifotósok.
Hirdetés
A külső még továbbra is kellően álcázott, azonban nem kell már sokat várni a hivatalos fotók megjelenéséig, ugyanis várhatóan ősszel, a Frankfurti Autószalonon debütál a brit luxusmárka vadonatúj SUV-ja. A márka szerint "a világ legerősebb és legexkluzívabb szabadidő-autója" lesz, amely 608 lóerős teljesítménnyel és 900 Nm forgatónyomatékkal érkezik. A 6,0 literes, W12-es duplaturbós TSI mellett elérhető lesz majd V8-as benzinessel és dízellel, később pedig plug-in hibrid változat is érkezik. Amennyiben sikeres lesz a Bentayga a piacon, úgy várhatóan egy kistestvérét is piacra dobja majd a gyártó.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?