A hét közepéig napos idő várható
Ónos szitálás és köd keserítheti az autósok életét
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A héten hóra, de komolyabb esőre sem kell még számítani, viszont helyenként köd és ónos szitálás teszi balesetveszélyessé a közlekedést.
A levegő minősége javul, de az éjszakai és hajnali fagyok, a köd, a páralecsapódás és a csúszós utak miatt fokozott elővigyázatossággal autózzunk
Az elmúlt bő két hét során rossz minőségű szmogos, párás volt a levegő a nagyvárosokban, de a hidegfront és a megélénkülő szél hatására a napokban végre javult a helyzet. Hétfőn túlnyomórészt napos időre van kilátás, északkeleten, keleten továbbra is előfordulnak borult, párás útszakaszok. Számottevő csapadék nem lesz − derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7, 12 fok között valószínű, ami felüdülés az elmúlt héthez képest.
Kedden-szerdán még derült, majd egyre inkább párás, borult idő lesz a jellemző, ugyanakkor számottevő csapadék továbbra sem várható. Csütörtök-pénteken hidegfront közelíti meg térségünket, akkor helyenként már eső, zápor is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az időszak elején 0, -5, a hét második felében +2, -3 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a kezdeti 4, 9 fokról fokozatosan 1, 6 fokig csökken, a hidegfront előtt a megerősödő délnyugati szélnek köszönhetően pénteken 7, 12 fokra melegszik fel a levegő.
A munkanapokat letudva, hétvégén borús-párás időben autózhatunk beszerezni a Mikulás-ajándékokat. A korai sötétedés, az áruházak környékén kialakuló tumultusok, a köd, illetve a nyálkás-csúszós út miatt fokozott óvatossággal kéretik közlekedni, aki pedig még nem váltott téligumira, tegye meg.
A hírt szerkesztette: Kántor István
Ez is érdekes lehet:
Így büntetik a részegen bringázókat
Mindenki úgy töri össze és öli meg magát, ahogy neki tetszik, de a közúti közlekedésről szóló törvény egészen másképp vélekedik erről.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
-
Kia cee’d 2012 miniteszt
Címlapon
Friss cikkek
Autógyártók a sportban – szponzorként 
2 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
E hét végén Shell Eco-marathon
3 napja – Sztori
A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.
Williams-siker és robbanás Barcelonában
4 napja – Sztori
Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.
-
Légzsákokról röviden
4 napja – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
5 napja – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
6 napja – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
Múlt héten – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
Múlt héten – Sztori -
Hogyan sikerült megverni a verhetetlennek tűnő Chevyt?
2 hete – Sztori -
Autók, amik mosolyognak, s amik nem
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Már online is vásárolható az e-matrica
- Gyártásba kerülhet a Fornasari Gigi
- Átfogó tervek a budapesti bringahálózat fejlesztésére
- Cisitalia 202 E: régi klasszikus
- UP Design Vittoria
- Abarth Punto Scorpione
- Részletek az Eterniti Hemeráról
- Osztrák lesz az Abarth saját roadstere
- Megjelenésében és tudásában is durvább a KTM X-Bow R
- Egy autó, ami mellett az Ariel Atom kövér
Használtautó.hu
|
Ár: 4.550.000 Ft Évjárat: 2010 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 6.500.000 Ft Évjárat: 2012 / 1 Kivitel: cabrio Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 4.300.000 Ft Évjárat: 2010 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |




















