Magyar utódot kaphat a Land Rover Defender?

A Jaguar-Land Rover fontolgatja a kelet-európai gyártás lehetőségét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hazánk is versenyben van Lengyelországgal, Szlovákiával és Csehországgal. A régiónkat nézte ki a Jaguar-Land Rover egy új gyára helyének.


Az Opel, a Suzuki, az Audi és a Mercedes-Benz után most talán a Jaguar és a Land Rover márkákat tulajdonló indiai Tata Motors is nyithatna összeszerelő üzemet Magyarországon. A Financial Times egy az ügyben érintett forrásra hivatkozva közölte anyagát az indiai tulajdonú brit márkák terjeszkedési terveiről. Van már gyáruk Indiában és Kínában, most épül egy Brazíliában és előkészítés alatt áll egy amerikai összeszerelő üzem létesítése is. Ez utóbbit előzheti meg még egy újabb gyártási helyszín, aminek a kiválasztása már nagyban folyik. A stratégia ez esetben más, mert míg a távolabbi kontinensek gyárai a jelentős felvevőerejű helyi piacra gyártanak, addig a felállítandó káeurópai esetében egyértelműen a költségek csökkentése lenne a cél.
Hirdetés


A Jaguar-Land Rover most még kivár és lobbitevékenységével igyekszik begyűjteni tőlünk és a környező országoktól a legkedvezőbb ajánlatokat. Ez alatt elsősorban az állami támogatást, a különböző adókedvezményeket, vagy a foglalkoztatottak száma után járó dotációt kell érteni. Némi pozitív jövőképpel és egy kis ferdítéssel így akár a Land Rover Defender utódja is lehetne magyar. Meglátjuk, tudunk-e elég vonzóak és persze olcsók lenni. Reméljük, hogy összejön.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 17:32
    Permalink

    Abszolút egyetértek, annyi hozzáfűzni valóval hogy nagyon sokan (nem látják a fától az erdőt) észre sem veszik a körülöttük lévő életükön uralkodó összeesküvés elméletre hajazó ügyeskedéseket, amit a politikai kooperáció a külföldi multikkal rabszolgasor színvonalat hoz létre az átlagember számára.
    Saját példámból kiindulva látva ismerősök, barátok, mások nyomorúságát, már én is más csónakban evezek, de akik nem terveznek külföldre, az emberi jogokat is sértő nyomorult módosított munka törvénykönyve még rájátszik, emberi mivoltukat a sárbatiprás szintjén még megingatja aki belekényszerül tudatlansága révén.
    Én alap helyzetben szeretem az embereket, de a ki ha én nem tudatlan Kempelen félék meggyűlöltetik megmérgezik a türhető munkahelyi légkört is kishazánkban, tisztes nevén magyarisztánban.
    Én nem örülök neki, ahogy egyre többen nem. Annak viszont örülnék ha a kivagyi Audinak lenne konkurenciája a kisalföldi régióban bérekben, munkaerő vonzásban, legalább az ismerőseim számára, mert én nem kérek többet egy ilyenből sem.

  • 2017.10.28. at 17:32
    Permalink

    Kicsit komplexebb a dolog, mint amit egy bekezdésben el lehetne magyarázni valakinek, aki még azt sem tudja felfogni már körülötte van. Hogyan értené meg amit még nem is látott? Vigasztaljon a tudat, hogy nem én leszek az aki ezen változtat, veled együtt robogok tovább a EU egyik “termelés és másodpiac” nevű vonatján -röviden Magyarország- csak én ehhez nem tapsolok mert kinéztem az ablakon. Te meg, nem tudva merre megyünk, boldog vagy a tehetetlen tömegben. Ha jobban belegondolok, neked jobb 🙂

  • 2017.10.28. at 17:32
    Permalink

    Naponta többször is. Neked is ajánlom.
    Lassítsál kicsit, szövegelés helyett szívesen olvasnám, látnám a témában kifejtett nagyszerű tetteidet. Ha már annyira tudod milyen a jó?
    Lássuk!

  • 2017.10.28. at 17:32
    Permalink

    Jobban is teszed. Inkább mondj demagógot, mint baromságot. Eddig az utóbbiból sikerült többet ránk hagynod. És örülj, hogy akkora király vagy, hogy rajtad ezek a lesajnált megoldások nem kell, hogy segítsenek. Csak egyszer nehogy elcsodálkozz. Láttam már pár elnyúlt arcú magabiztost sajnos. Mind megszerényedett.

  • 2017.10.28. at 17:32
    Permalink

    Majd ha te, vagy bármelyik nyekergő kollégád ennél többet tudott tenni ebben a retek nemzetközi környezetben, akkor lehet pampogni. Addig szerintem teljesen fölösleges, és inkább csak az utolsó mondatod első tagmondatát hagynám meg a hozzászólásodból. Az sugall némi realitást. 1-1 ilyen döntés a semmi és a kevés közötti választás szabadságát adja meg sokaknak. Ami pont annyival több a semminél, amennyi. Akinek nem tetszik, az tanulhat többet, próbálkozhat többet, vállalkozhat többet…

  • 2017.10.28. at 17:32
    Permalink

    Kiszámolták ezt már nálunk sokkal okosabb emberek, akik nem csak befolyt összeget látják, hanem ennek a járulékos kiadásait is, adókedvezményekkel és a nyereség otthoni realizálásával, mindennel szokásos trükkel együtt. Mindenki azt hiszi (jogosan) hogy egy ilyen multi igazi arany tojást tojó tyúk, közben meg alig az infúzió szintjén csöpögtet a költségvetésbe, azt is csak a magyar beszállítóknak köszönhetően. Mondjuk jobb mint a semmi… örülhet ennek is aki akar 😀

  • 2017.10.28. at 17:32
    Permalink

    Mindent meg kell tenni azért, hogy hozzánk jöjjön. Ingyen terület mindennel, iparvágány autópálya lehajtó meg még amit el lehet képzelni. Adókedvezmény meg foglalkoztatottak után kedvezmény.
    Lehet furának tűnik az, hogy ingyen terület kapjon, azonban hosszú távon kifizetődő lenne, mert akkor a GDP is nőne, meg a munkanélküliség is csökkenne és ezzel együtt nőne a vásárlóerő.

  • 2017.10.28. at 17:32
    Permalink

    “Nagyon nem lenne jó, ha idejönnének, mert adnának munkát pár ezer embernek, akiket jól kizsákmányolnának csak. Inkább menjenek máshova.
    Igaz?”

Vélemény, hozzászólás?