0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

A katari rendőrök Porschéval villantanak 

Egy újabb csinos rendőrflotta

2012. január 6., péntek 4:29 (4 hónapja)

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha olaj van, menő rendőrautó is van, ezt igazolja a katari rendőrség felvonulásán rögzített videó.

A Perzsa-öböl partján, az Egyesült Arab Emírségektől északra elhelyezkedő Katar hatalmas olajkincsekkel rendelkezik, alig 2 százalékos munkanélküliség mellett húszezer dollár feletti egy főre eső GDP-t tud felmutatni, a világ legjobban prosperáló országai közé tartozik.

Így aztán nem is túl meglepőek azok a felvételek, amelyeket tavaly decemberben, az ország nemzeti ünnepén rendezett felvonuláson készítettek. Az állami ünnepen természetesen a rendőrség is felvonult, és a képek tanúsága szerint elég minőségi autóflottával küzdenek a bűnözés ellen, hiszen Porsche Cayenne-ek és Panamerák sorakoznak egymás után.

Ez nemcsak azért van így mert Katar gazdag állam. Az állami befektetési cég, a Qatar Holding LLC. leányvállalata, a Qatar Investment Authority a Volkswagen részvényeinek 17, a Porsche AG részvényeinek pedig 10 százalékát birtokolja, így valószínűleg még költeniük sem kellett a rendőrök felszerelésére.

A hírt szerkesztette: Gruber Gergely

Ez is érdekes lehet:

Videón a Porsche Panamera jövőbeli kiadása

A cikkben látható videó alapján egyértelmű: frissítése után is kell majd tankolni a Porsche Panamerába.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (4 db)

arni írta: 4 hónapja

Rocco!

Nem én vagyok hülye, hanem aki egy kigyulladt szénaboglyához telitalpas gázzal hajt be egy kereszteződésbe körültekintés nélkül, mégha nénózva is!
http://www.szekesfehervar.hu/index.php?pg=news_41923
Számtalan ilyen esetet idemásolhatnék, volt, hogy focizni menet nénóval ütöttek el személyautót.
Született ökör az összes.

A válaszoláshoz belépés szükséges
mocsári troll írta: 4 hónapja

katarban az 1 főre eső gdp nem 20 ezer, hanem 100 ezer dollár, ezzel világelsők.
pedig a lakosság 80%-a csóró indiai, pakisztáni vendégmunkás, csak 20% a helyi, tehát ha a külföldi lakosokat levonjuk még sokkal magasabb gdp/fő értéket kapunk.

mellesleg pl. abu dhabiban is 15-20 ezer dollár egy orvos havi bére, nettó, mivel ott nincsenek adók, az autók ára meg kb. fele a magyarországinak.

egy magyar orvos 15-20 évi bére egy porsche carrera, az emirátusokban ugyanezért csak 4 hónapot kell dolgoznia.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Rocco írta: 4 hónapja

De hülye vagy arni! A megkülönböztető jelzést használó jármű azért szegi meg a közlekedési szabályokat, mert az ügyelet engedélyt adott rá, vagy utasította. Olyan helyzet miatt, ami késedelmet/ halasztást nem tűr. Lásd életveszély, közveszély, elfogás, stb. A megkülönböztető jelzés használata ellenére kellő körültekintéssel és elővigyázatosan kell haladnia az azt használó gépjárműnek (rendőr, mentős, tűzoltó, stb.).
A füstölgő kuka nem ok, de ha a tiéd füstölne, talán még azt is követelnéd rajtuk, hogy miért nem jöttek "kéklámpával"....... Tipikus okostojás vagy...

A válaszoláshoz belépés szükséges
arni írta: 4 hónapja

A közúton történő száguldozgatás alaposan kimeríti a közúti veszélyeztetés fogalmát, ami a megkülönböztető jelzéssel haladó jármű számára éppúgy tilos!
Útlezárással, összehangolt akcióval kell a delikvenst elkapni, nem háromszázzal. A buzeráns szikratiprókra jellemző ez itt Magyarországon leginkább. Valahol felgyulladt egy kuka,akkor olyan eszement tempóban nénóznak a helyszínre, hogy közben három autó az árokban landol miattuk.

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1wb3JzY2hl

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

PORSCHE PANAMERA DIESE...

Ár: 24.990.000 Ft

Évjárat: 2012 / 2

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

PORSCHE PANAMERA Porsc...

Ár: 35.988.000 Ft

Évjárat: 2011 / 6

Kivitel: sport

Üzemanyag: Benzin

PORSCHE PANAMERA DIESE...

Ár: 23.990.000 Ft

Évjárat: 2011 / 11

Kivitel: coupe

Üzemanyag: Dízel

Még több autó