Ez a pickup Duster már megint nem az igazi

A kémfotón látott négyajtós Dacia Duster pickup sem kerül kereskedelmi forgalomba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ahogy a korábbi kétajtós Dacia Duster pickup, úgy a múlt héten felbukkant négyajtós is egy egyedi széria része, nem lesz tömegmodell.

Korábban írtunk a Dacia Duster pickup változatáról, az is szenzációszámba ment, aztán mégsem lett belőle semmi. Azaz magánvásárlók nem vehettek belőle, hanem mind az 500 példánya a román OMV Petrom olajipari cég flottájába került. Az átépítést és a készre szerelést is a Romturingia nevű specialista végezte saját üzemében, Campulung Muscelben. Aztán felbukkant ez a bordó négyajtós pickup, ami ráadásul, nagyon hasonlít az Oroch tanulmányra is.
Hirdetés

Időközben újabb fotók is megjelentek róla, és román szaklapok belsős forrásokra hivatkozva már tudják is, hogy mi a sorsa. A Renault Technologie Roumanie, azaz a francia-román cég helyi fejlesztőközpontja és a kisszériás gyártásban jártas Romturingia kreálmánya ez a változat is. Állítólag belőle is csak 500 fog készülni, és ezt sem lehet majd megvenni márkakereskedésben, sőt ez a félezres széria is a korábbit megrendelő céghez fog kerülni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?