Jóval olcsóbban ad villanyautót a Kia és a Nissan is

A Kia és a Nissan is beállt a villanyautóár-csökkentők közé

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Jó irányba mozdította a villanyautók árait az állami támogatás, és most a Kia és a Nissan is többletkedvezménnyel fokozza az árcsökkentést.

Írtunk már a Volkswagen és a PSA elektromos modelljeinek jelentős árcsökkentéséről, amivel mintha szándékosan vártak volna az állami támogatás kihirdetésére. Hasonlóképpen immár a Kia és a Nissan is több százezer forintos kedvezménnyel hirdeti villanymotoros autóit, így az október 27-től pályázható támogatással mindkét márka adhat elektromos autót 8 millió forint alatt. A Kia esetében egyszerű a helyzet, hiszen palettáján csak egyetlen villanymotoros modell szerepel. A 9 959 000 forintért kínált Soul EV alapárát 460 ezer forinttal csökkentette a Kia, így ez az állami támogatással együtt 7 999 000 forintért elvihető majd.
Hirdetés
A Nissan 600 ezer forintot tesz hozzá az állam 1,5 milliójához, így a Leaf összesen 2,1 milliós kedvezménnyel vihető haza. A legolcsóbb, 24 kWh-s akkumulátorral ellátott alapmodell esetében ez 7 millió forint alatti vételárat jelent, hiszen a 9,08 millió forintos listaárból jön le a 2,1 milliós kedvezmény. Ugyanakkor a 30 kWh-s, tehát 250 kilométer elméleti hatótávú Leaf ára ily módon 8,419 millió forintról indul, és a legdrágább vételára is 10 millió forint alatt marad. Tehát október 27-től olcsóbban juthatunk 30 kWh-s Leafhez, mint azelőtt 24 kWh akkumulátorú modellhez. A Nissan ráadásul 0 százalékos THM-mel finanszírozási lehetőséget is ad a Leafhez, így még olcsóbban „bele lehet már ülni” a piacvezető villanyautóba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?