Tessék vigyázni: ötajtós VW Beetle másolat Kínából

A kínaiak nem csak lemásolták, ötajtósként építették meg a Volkswagen Beetle-t

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Újabb kínai villanyautó-förtelem: Volkswagen Beetle "stílusú" ötajtós a Shandong EV Expóról.

Belülről még el sem készült, de a Volkswagen Beetle formáját kölcsönző, ám ötajtós, így kissé gnóm villanyautót kivitte gyártója, a Vidoev, a Shandong EV Expóra (oda, ahol a BMW i3 borzalmas klónja is megjelent). Az emblémájával a Nissant, annak betűivel ráadásul a Volvót is majmoló Vidoev még csak modellnévvel sem látta el autóját, de annyit erről is lehet tudni, hogy elektromos meghajtású, emissziómentes lassú jármű.
Hirdetés

A gyártója által is csak "Beetle stílusú" autóként emlegetett ötajtós állítólag már jövőre gyártásba kerülhet, addig a most még nem létező belterét is elkészítik majd. Hajtását állítólag legalább 20 kW-os, azaz 27 lóerős villanymotor adja, annak energiaellátását az olcsó ólomsavas akkumulátor. Hatótávról, menetdinamikáról nincs hír, az árról azonban igen: kereken 100 ezer jüan, azaz bő 16 ezer dollár (~4,7 millió forint) lehet az alapára. Annyi pénzért felénk bizony eladhatatlan lesz, de sanszosan a Volkswagennek is lenne egy-két szava a forgalmazás előtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?