Genfben debütál az új Hyundai Tucson, most rajzon látható

A koreaiak sem hanyagolják a SUV-kategóriát, jön az új Hyundai Tucson

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Fontos szegmens a szabadidő-autóké, jól tudja ezt a Hyundai, le is cseréli idén a hatéves ix35-öst, Tucson néven jön az utód.


Hat évvel ezelőtt a Tucson utódjaként érkezett az ix35 kompakt szabadidő-autó, illetve crossover a Hyundai kínálatába. Az i sorozatot Európa számára tervezett, s zömében Európában is gyártott sorozatként ismerhettük meg, azonban az ix35 utódja most ismét Tucson néven, globális modellként jöhet.
Hirdetés

A most még csak vázlatrajzon megmutatott újdonságot elsőként a Genfi Autószalonon tekinthetjük majd meg. A vadonatúj Tucson kapcsán Peter Schreyer, a Hyundai Motor Group elnöke és vezető formatervezője a következőket mondta: „Vadonatúj, kompakt szabadidő-autónk világszerte hatalmas előrelépést képvisel a Hyundai márka számára. A vadonatúj Tucson merész és sportos kiállású, magabiztos és büszke személyiségű modell lesz. Formatervét lendületes felületkialakítás, merész arányok, éles törésvonalak, és ami a legfontosabb, a márkára jellemző, hatszögletű hűtőmaszk határozza meg.”
Az alábbi videóban az új Tucson legelső vázlatának megszületését Peter Schreyer kommentálja angol nyelven. Nem meglepő módon jelentős előrelépésként, a márka értékeinek megtestesítőjeként, valamint jó anyagminőséget ígérő, globális modellként aposztrofálja az új Tucsont.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?