Kínai Evoque-másolat – perelés lett a vége

A Land Rover nem vár tovább, pereli a Landwindet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Jaguar-Land Rover végre beperelte a kínai Landwindet, mivel 2014-ben bemutatott X7 crossoverjük kísértetiesen hasonlít az Evoque-ra.


Nem ez az első eset, hogy kínai autógyártók szinte teljesen lemásolják egy nagyobb márka termékét. A Jiangling Motor viszont úgy látszik, túl messzire ment a Landwind X7 crossoverrel, amit még 2014 végén mutattak be, és megszólalásig hasonlít a Range Rover Evoque-ra. Nem csak hasonlít rá, hanem konkrétan lemásolták az egészet. A legdurvább mégis az, hogy a Landwind olyan kiegészítőket is árul, amivel a maradék különbségek is eltűnnek.
A Jaguar-Land Rover csoport most eldöntötte, hogy fellép a "partiszél" nevet viselő kínai gyár ellen, hiszen nyilvánvalóan másolták az Evoque dizájnját. Szerintük azért csak most kezdik el a jogi lépéseket, mert Peking keleti Chaoyang kerülete csak most nyújtott be új intézkedéseket a Jiangling szerzői jogai és a tisztességtelen versenyével kapcsolatban.
Biztosan sokan emlékeznek még a Shuanghuan SCEO esetére, ami Európában próbált szerencsét a BMW X5 másolataként. Azért ahhoz is pofa kellett. Abból is per lett, amit a BMW csak Németországban nyert meg, máshol azonban forgalmazhatták a kínai SUV-t. Most más a helyzet: a Zhong Lun Law Firm, azaz egy kínai ügyvédi iroda egyik jogásza szerint ugyanis, ha nyerni tud a Land Rover, komoly precedenst állíthat, minek köszönhetően a többi gyár is jogi lépéseket tehet a kínai autógyártókkal szemben.
Hirdetés

Az Evoque másolat-ára egyébként harmada a gyári alapmodell értékének, valószínűleg mégsem vett el a Range Rover vásárlóiból. A per valószínűleg hosszú és költséges menet lesz, de remélhetőleg megállítja a kínai autógyárak felelőtlen másolgatásait.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    “Egyéb gyöngyszemek a kínai piacról: Shuanghuan SCEO (BMW X5)…”

    Ezzel a sz**ral nálunk is próbálkoztak. Aztán hogy, hogy nem, a zajos siker elmaradt:)))

    [url]http://www.vezess.hu/magazin/2008/03/17/hazankban-az-elso-kinai-auto/[/url]

  • 2017.10.28. at 04:38
    Permalink

    “A csúnya BMW már minden nevet lefoglalt X6-ig, így a Landwind emberei kénytelenek voltak az X7-et választani.”

    Az a vicc az egészben, hogy lesz BMW X7-es:)

    [url]http://www.autonavigator.hu/autosvilag_hirei/legkorabban_2017-ben_mutatkozhat_be_a_bmw_x7-15391[/url]

Vélemény, hozzászólás?